Az izraeli-palesztin konfliktus új megközelítésben

A szerző az izraeli kormánypárt, a Likud nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátora. A vele készült korábbi interjúnkat itt olvashatják.

Az átlagos európai csak akkor fog valamit hallani Izraelről és az izraeli-palesztin konfliktusról, amikor a háború szelei fújnak a régióban. A kép, amit a nemzetközi média ad, elfogult és igencsak felületes:

Az effajta kép azonban nemcsak fekete-fehér és szakmaiatlan, de az igazságot is eltorzítja. Noha a hetekben úgy nézett ki, hogy egy újabb gázai konfliktus felé halad Izrael, itt az ideje tenni egy lépést hátra és teljes egészében tekinteni a lassan százéves konfliktusra. A területért való háborúzás helyett itt ugyanis sokkal inkább civilizációk, értékeke és vallások összecsapásáról van szó. 

„Az ítélet napja addig nem jön el, míg a muszlimok nem küzdenek a zsidók ellen, amikor is a zsidók kövek és fák mögé bújik. A kövek és fák pedig azt fogják mondani: »Ó muszlim, Allah szolgája, van egy zsidó mögöttem, gyere és öld meg«." Ez a mondat, mely a Koránból – a muszlimok szent könyvéből – származik, a Hamász 1988 augusztusi deklarációjának 7. passzusában szerepel.

Ezen a ponton talán már nem is kellene folytatnom a cikkemet, hiszen minden embernek, aki hisz az emberi jogok nyugati eszményében és elutasítja a rasszizmust, látnia kellene, hogy

Azonban a helyzet sajnos nem ennyire rózsás, és Izrael rendszeresen arra kényszerül, hogy feleletet adjon e radikálisok napi szintű támadásaira. A Hamász ártatlan izraeliek életét veszélyezteti, naponta lő rakétákat izraeli városokra, s eközben Izraelt kezeli úgy a nemzetközi közösség, mintha agresszor lenne.

S miközben bármely más országot, melyet terrortámadás ér, menten ellepi a határokon átívelő szolidaritás, amikor izraeli ártatlanok életét veszik el – vagy akár olyan zsidók életét, akik nem izraeli állampolgárok –, valahogy máris kísérletek történnek a gyilkosság megmagyarázására. Úgy néz ki, hogy a muzulmán palesztinok dzsihadizmusát nem szokás egy kalap alá venni a másfajta terrorral; úgy néz ki, ez olyasfajta terror, melyet az „izraeli megszállás legitimál".

Fontos tisztázni: az ártatlanok meggyilkolásának igazolása nemzeti vagy vallási hovatartozásuk okán erkölcstelen és kétszínű dolog. Akik így tesznek, már eleve elveszítik morális felhatalmazásukat arra, hogy Izrael kritizálják önvédelméért. 

Másodsorban: miféle „megszállásról" beszélnek ezek az emberek? Az 1967-esről vagy az 1948-asról? S ezeket az időpontokat tekintik a „megszállás" kezdetének, akkor mivel magyarázzák meg a számtalan zsidó életet követelő arab pogromokat a Szentföldön az 1920-as és 1930-as években? És mivel magyarázzák a palesztin muszlim vezetőség együttműködését Adolf Hitlerrel a második világháború alatt?

Az elképzelés, miszerint a zsidók csak megjelentek egy nap, és „elrabolták" a palesztinok földjét, egyetlen komoly történész vagy régész által sem alátámasztott. Még a muszlim Korán sem állítja ezt! Sőt: inkább

Tegyük fel a logikus kérdést: ha ismert tény, hogy az iszlám kultúra terjedése a keresztény időszámítást követő 7. században kezdődött a mai Mekka és Medina területéről (mely Szaúd-Arábiában található), s ezen kultúra innen jutott el a Szentföldre, ahol korábban már két zsidó állam is létezett, akkor miért követelik az elsőbbség jogát a muszlimok?

És akkor még nem is szóltunk arról a nevetséges érvről, miszerint Izrael az európai népek gyarmatosító projektje az arabok ellen. Sajátos elképzelése, hogy Izrael azon országok bábállama vagy gyarmata lenne, melyek a zsidók ellen fordultak 80 évvel ezelőtt. Ha már valamit imperializmusnak lehetne tekinteni, akkor az a 23. számú arab-muszlim ország létrehozása lenne a világ egyetlen zsidó országa helyén.

Ráadásul az igazság az, hogy a palesztinoknak volt lehetőségük az önálló államiságra. Ők azonban visszautasították az ENSZ 1947-es felosztási tervezetét öt másik arab országgal együtt, s megkísérelték elpusztítani Izraelt. Hasonlóan elutasítottak eddig minden izraeli közeledést: a '90-es évektől Jicak Rabin miniszterelnök kétezres évekbeli közeledéséig minden próbálkozást, s Ehud Olmert miniszterelnök 2006-2008 közötti közeledését szintúgy. Az izraeli próbálkozásokra erőszakkal feleltek.

Nem lehet másképp látni a helyzetet, mint hogy azok a palesztinok, akik már az 1920-as és 1930-as években is a zsidók életére törtek és el akarták pusztítani Izraelt 1948-ban, ma is a zsidók iránti mély gyűlöletükből követnek el támadásokat a zsidó állam ellen – azon zsidó állam ellen, ami az egyetlen nem muzulmán vallású demokrácia és nyugati értékeken álló ország a Közel-Keleten.