Román megszállás a Hajdúságban (1919-1920)

„Az I. világháború végére az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege összeomlott, a hadvezetőség fegyverszünetet kért, ami a Központi Hatalmak vereségét jelentette. Az 1918. november 3-án aláírt padovai fegyverszüneti megállapodással a tényleges harcok megszűntek, ám Magyarország számára nem jött el a béke ideje. A november 13-i belgrádi fegyverszünet elrendelte, hogy Magyarország vonja vissza a hadseregét a Szamos felső folyása–Beszterce–Maros–Baja–Pécs–Dráva vonalra. A szerződés következtében a déli területeket már megszálló szerb csapatok jelenléte legitimmé vált, és a román hadsereg számára is lehetővé vált az erdélyi behatolás a kijelölt demarkációs vonalig. Különböző egységek már november 12-én megjelentek a Gyimesekben, majd sorra szállták meg a székelyföldi településeket. 

A román hadsereg Erdély elfoglalását követően április 16-án újra nyomult újra előre és április 20-ára foglalták el Nagykárolyt, Nagyváradot és Aradot, de itt sem álltak meg. Arra hivatkozva, hogy a Tisza természetes, könnyen védhető akadályt képez a magyar Vörös Hadsereg ellen, egészen a folyóig hatoltak előre. A hadszíntéren a román hadsereg a legtöbb helyen akadálytalanul nyomult előre, az alföldi városok többsége harc nélkül kapitulált. A megszálló román katonai erők elől a helyi direktóriumok vezetői – néhol a helyi elöljárókból és főbb véleményformálókból szedett túszokkal – elmenekültek. Néhány helyen ugyanakkor sor került kisebb-nagyobb ellenállási törekvésekre vagy szórványos összecsapásokra, de ezek legfeljebb késleltetni tudták a román hadsereg térfoglalását.

Vámospércs

A faluhoz a vörös hadsereg egységei és egy terrorkülönítmény érkezett április 21-én még a román hadsereg jövetele előtt, hogy felvegyék a harcot az ellenséggel. A csatára délután került sor a község határában. Egy későbbi jelentés szerint negyvenhárom vörös katona elesett, míg a román veszteségekről nincs adat. Öt órás küzdelem után a románok elfoglalták a települést és szabad rablásra kaptak engedélyt. A rablás során több lakost kifosztottak, elvették a pénzüket, óráikat, ékszereiket, sokakat teljesen levetkőztették. Feltörték a község páncélszekrényét, feldúlták és nagyrészt megsemmisítették a levéltárát. Elvittek 3000 hektoliter bort, amit részben megittak, részben kiöntöttek. A részeg ámokfutás során tizenhét lakóházat gyújtottak fel, de felégettek egy tanyai házat és több melléképületet is. A csapatok átvonulása öt napon át tartott, amely idő alatt folyamatos volt a rablás. Feldúlták az egyházi irodát, a csendőrségi laktanyát, a főjegyzői irodát, tönkretették az iskolai felszereléseket, valamint a tanítói könyvtárt. A hatalmas pusztítás során, megöltek egy helyi lakost, négyet pedig megsebesítettek – közöttük egy gyermek láblövést kapott. A helyiségben egy tüzérezred három hétig, két gyalogezred közel két hétig volt elszállásolva, akik élelmükről önkényes rekvirálással gondoskodtak, majd elhajtották a szarvasmarhákat, lovakat, bikákat, sertéseket, és megették a szárnyasokat.”