Azonban, és itt könyörgöm, ne legyen már nagyobb baj néhány hülye megjegyzés, mint az, hogy Afganisztánban, Irakban, Jemenben és az egykori Szíriában is mindennaposak a nyugati támogatással civilek ellen végrehajtott dróntámadások. Jemen esetében a Nyugatról támogatott szaúdi rezsim agressziója következtében például szabályos éhínség pusztít, amely eddig tízezrek életét követelte. Csoda, ha ezek után sokaktól valóban a »Nagy Gonosz« jelzőt kapja meg az USA?
Jeremy Corbyn egyébként 2016 óta komoly programot dolgozott ki a Munkáspártban szerinte is valóban jelenlévő zsidóellenes jelenségek ellen. Akkor ennek keretében készült el, a londoni Birkbeck Egyeteme történelem-tanszékének szakértői segítségével, Shami Chakrabarti jelentése is, amely számos eszközzel (komolyabb és szigorúbb etikai vizsgálatok, ismeretterjesztés) segítené elő ezek visszaszorítását.
A Guardian lapjain nemrég publikált Corbyn-cikk ugyanezzel a folyamattal kapcsolatban ismét megjegyzi, hogy a jelentés ajánlásainak bevezetése ellenére most mégis hatékonyabb eszközök után fog nyúlni a párt, hogy valóban biztosítsa, ne váljon az antiimperializmus politikája a rasszizmus, autoriter rezsimek és antiszemtizimus melegágyává.