Gól? Leszarom.

„Hát kapjatok már a fejetekhez, emberek. Épeszű hozzáállás csakis az lehet, hogy a meccs végeztével tudomásul vesszük, melyik a legjobb, és értékén kezeljük  a teljesítményét. (Amennyiben ez egyáltalán értelmezhető, mert úgy rúgtak gólt, ahogy még soha senki.) Így teszünk, ha egy orosz, japán vagy francia tudóscsoport felfedez valamit, ha bármilyen nemzetiségű zenész kijön egy jó slágerrel, vagy ha a világon valahol felépül egy akármi, ami szép, vagy legalább nagy. Nekem nyolc, ha valaki szerint berúgni a labdát madzagok közé ilyen vívmány; én majd akkor fogok hurrázni, ha letesznek egy labdát a Marsra.

Aminek persze nem lenne ott semmi értelme, de szerintem a madzagok közt sincs.

Tudom, hogy ez egyeseknek úgy hangzik, mint egy antiszociális kiáltvány, de ők tévednek. Vannak embercsoportok, akiknek jó szívvel és józan ésszel is lehet drukkolni. Ilyenek a gyerekeket mentő barlangi búvárok, mondjuk. Vagy egy jogvédő szervezet, jótékony egyesület. Vagy akár egy politikai párt. Azok ugyanis képviselnek valamit saját magukon túl, a sikerük pedig jót jelent más embereknek, és megváltoztatja a jövőt.

Egy focicsapat, az nem képvisel semmit, így nem tud izgatni, hogy melyik lesz sikeres. Nem mintha ez az út el lenne zárva előttük. Az érdemtelen figyelem, valamint az állami szintű korrupció ugyanis mesés bevétellel jár. Éppenséggel tehetnének felajánlásokat a futballcsapatok is. Vadidegen emberek jachtjaiért nyilván hülye lennék drukkolni, a gyerekgyógyításnak, a szír újjáépítésnek viszont tudnék. Ezt amúgy felismerték már filmstúdiók és autógyárak is, de hát azokat végül is nem focisták irányítják, és nem drukkerekből áll a közönségük.

Olcsó közösségtudat, hamis sikerélmény, túlárazott valóságshow, de felőlem csak tessék. Feltétlenül szóljanak, amint egy csapat összefocizta a rákgyógyszert. Illetve amikor a Marson pattan a labda. Érdekelni fog.

Addig meg, ha kérhetem, halkabban. Nem dicsőség bedőlni ennek. Értem én, hogy gól, csak leszarom.”