Egy focicsapat, az nem képvisel semmit, így nem tud izgatni, hogy melyik lesz sikeres. Nem mintha ez az út el lenne zárva előttük. Az érdemtelen figyelem, valamint az állami szintű korrupció ugyanis mesés bevétellel jár. Éppenséggel tehetnének felajánlásokat a futballcsapatok is. Vadidegen emberek jachtjaiért nyilván hülye lennék drukkolni, a gyerekgyógyításnak, a szír újjáépítésnek viszont tudnék. Ezt amúgy felismerték már filmstúdiók és autógyárak is, de hát azokat végül is nem focisták irányítják, és nem drukkerekből áll a közönségük.
Olcsó közösségtudat, hamis sikerélmény, túlárazott valóságshow, de felőlem csak tessék. Feltétlenül szóljanak, amint egy csapat összefocizta a rákgyógyszert. Illetve amikor a Marson pattan a labda. Érdekelni fog.
Addig meg, ha kérhetem, halkabban. Nem dicsőség bedőlni ennek. Értem én, hogy gól, csak leszarom.”