A következő száz esztendő

„Sokaknak még manapság is az a meggyőződése, hogy a Magyar Királyság alapvetően nemzetállam volt, némi velük élő nem magyar ajkú népességgel. Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy csak 31 vármegyében volt magyar többség.

Külön tanulmányt igényel, hogy a velünk élő nemzetek miért voltak elégedetlenek. A Romsics-féle harmadik pont arra is utal, hogy a területvesztésben nagyobb szerepe volt a győztesek hatalmi érdekeinek, mint az új államok lakosságának. Nem véletlen, hogy a wilsoni elvek alapján remélt népszavazások nem történtek meg. Nem áll messze a valóságtól, hogy nem az első világháború végéig velünk élő nemzetek szerezték meg területeink kétharmadát, hanem ajándékba kapták azokat a győztes nagyhatalmaktól.

A jövő érdekében párbeszédre van (volna) szükség minden szinten. A vegyes lakosságú területeken a szomszédokkal. Az egy szakmát művelőknek egymással, a turistáknak a fogadó országbeliekkel; igen, mindenkinek mindenkivel. E párbeszédre készülni kell. Ismerni a múltat, elképzelni egy élhető jövőt. Romsics sorsfordulókról szóló tanulmánykötetének kilencven százaléka azokról az eseményekről szól, amelyekben sorsunk rosszabbra fordult. Nagyon itt az ideje, hogy sorsunk jobbrafordulását szolgáljuk. Lehetőleg együtt, mindannyian.

A határon túli magyarság fogy, gyorsabban, mint az itthon élők. Az idő sürget tehát, de mint nemzet felkészületlenek vagyunk, nem is beszélve az erőnket szétforgácsoló buta politikai megosztottságunkról. Pedig Magyarország percei ma is drágák.

Megosztottságaink közül legelébb a határon túlra került magyarsággal való kapcsolatainkat kell rendezni. A sebek, amelyeket nekik az itthon élőktől kellett elszenvedniük, mélyek. A kormány 2010 óta törekszik ennek hivatalos gyógyítására, de ennek a hatásfokát rontja, hogy akad olyan politikai csoportosulás, amelyik ma is megkérdőjelezi az összetartozásunkat. Szégyen, hogy egy ilyen programmal be lehetett kerülni az Országgyűlésbe. Vigyázni kell arra, hogy az európai politikai helyzetben elengedhetetlen regionális összefogásnak ne legyen olyan olvasata, hogy az a határon kívülre szakadt magyarok feje felett és kárukra történik.

Hasonlóképp, amikor a Kárpát-medence népeinek közösen átélt történelmére hivatkozunk, amikor rámutatunk kulturális kapcsolataink mélységére, akkor sem feledkezhetünk meg arról, hogy régiónkban valós megbékélés csak akkor lehetséges, ha a Kárpát-medence minden lakójának módja lesz a szülőföldjén minden megkülönböztetés nélkül szabadon élni, dolgozni és anyanyelvét használni.

A következő száz esztendő csak akkor lesz eredményes, ha érvényesül Miroslav Kusy sokat, de nem eleget emlegetett mondása, miszerint senki ne legyen albérlő a saját szülőföldjén.”