Tézisek a magyar művelődésről

2018. július 20. 15:27

Az igazság nem jobb- vagy baloldali. Az új minták kritériuma nem más, mint a magyarság nyelvi és szellemi hagyományaihoz való illeszkedés, ezek továbbfejlesztése, valódi újdonság létrehozása abban az egyetemes-európai közegben, amelybe beletartozunk.

2018. július 20. 15:27

Mezei Balázs vallásfilozófus, egyetemi tanár kommentárja az elmúlt hetekben kialakult, értelmiségi feladatokról szóló közéleti vitához, a Békés-, Szalai-, Czopf cikkek témájához.

***

 

  1. A magyar alkotó értelmiség legkiválóbbjai a 19. század folyamán felzárkóztak a meghatározó nyugat-európai tudósok, politikusok, művészek szintjéhez. Korszerű, nagyszabású műveket hoztak létre úgy a természettudományban, mint a jogban, a bölcsészettudományban, vagy a szépirodalomban. Egy európai tényezővé emelkedett nemzet kulturális élete artikulálódott az akadémiai és művészeti intézmények sokaságában, az államigazgatásban, a gazdaságban, az építészetben, a technikában. Részletes névlista helyett itt elégedjünk meg azzal, hogy Jókai Mór jól jelképezi az európai nívót elérő magyar szellemiséget: élete átfogja a szabadságharc, a kiegyezés, majd a századfordulós fellendülés évtizedeit. Regényeit a kor nagyobb nyelveire lefordították, hatása a korszak legjelentősebb irodalmáraihoz mérhető.

  2. A Trianon utáni tragikus helyzetben az óriási nehézségek közepette újjászervezett ország ezt az örökséget képes volt továbbvinni, sőt egyes tudományos és technikai területeken, művészetben és gondolkodásban a kortárs európai fejleményeken is túlmutató eredményekhez segítette. Ezt a munkát olyan nevek fejezik ki, mint például Szent-Györgyi Albert, Bartók Béla, Molnár Farkas, Kerényi Károly, Járay Pál… Noha csak 25 évről beszélünk, az eredmény maradandó, egyben – a világháborús felfordulás miatt – tragikus ellentmondásokkal terhelt.

  3. 1945-ben a front közeledtére a vezető értelmiségiek közül sokan elmenekültek az országból, mások áldozatul estek az ostromnak. A megszilárduló szovjet önkényuralom arra törekedett, hogy kihasználja a korábbi, főképpen a szaktudományokban és a technikában elért eredményeket. Másrészt – a harsányan hirdetett ideológia nevében – megtizedelte a magyar értelmiséget: alkotók, művészek, gondolkodók sokaságát űzték vagy hallgattatták el, ítélték börtönbüntetésre, akadályozták meg a munkájukat. 1956 után a korábbi tisztogatást szélsőséges erőszakkal, kivégzésekkel fejelték meg, miközben az alkotó értelmiség nem kis része elhagyta az országot.

  4. Az embertelen megtorlás évei után a Kádár-korszak vezetői tudatosan törekedtek a minőségi „szocialista” értelmiség létrehozására, amelybe igyekeztek bevonni mindenkit, aki a rendszert politikailag elfogadta. A vezető pozíciókba a pártállam figurái kerültek, de munkájuk során már teret engedtek a szakmai szempontoknak is. Ennek eredménye a sok helyütt kiváló minőségű alkotói tevékenység lett. Ám nem szűnt meg a diszkrimináció: bizonyos szerzőket nem lehetett kiadni, feltalálókat elhallgattattak, ismét másokról nem vettek tudomást. A felemás légkör rányomta a bélyegét a kultúrára: hazugságbuborékot létesített, amelyben a maníros színlelés, a számító-elvtelen helyezkedés mindent felülírt. Ez kulturális mintát teremtett, mely túlélte a korszakot és máig érvényesül.

  5. 1990 után a legtöbben azt vártuk, hogy az értelmiségben, legjelentősebb intézményeikben megtisztulás, tárgyszerű helyreállítás következik be: az egyetemek, a szakszervezetek, a kulturális és tudományos intézmények helyreállítják az 1945-ben megszakadt folytonosságot, revideálják a törvénytelen korszakban hozott döntéseiket. Az intézmények ideig-óráig megnyíltak, de 1994 után az új szektás-diszkriminatív légkör jött létre, melyben gyakran a Kádár-korszak vezető személyiségei irányították a fejleményeket. Az eredmény a kádári hazugságbuborékra emlékeztető kétes világ, amelyből a mai napig hiányzik a megbízható minőségbiztosítás. Ha a 19. század jelképes alakja Jókai, a Horthy-rendszeré Bartók, és a Kádár-korszaké Weöres, úgy az 1990-2010 közötti kor emblematikus alakja Kertész Imre – minden írói-emberi erényével és egyenetlenségével együtt.

  6. 2010-ben nemcsak az vált világossá, hogy az ország megint utat tévesztett, hanem az is, hogy műveltségét is újra kell építenie. A korábbi minták elavultak; a klasszikus példák elhaványodtak. A szektás-diszkriminatív világ, amely önkényesen határozott meg „sikeres” alkotókat, kudarcnak bizonyult. Az ország felébredt. Mivel intézményeit nem kis részben a szakmai-politikai diszkrimináció határozta meg, értelmiségi körökben késlekedett az ébredés. Jellemző, hogy nem valamely akadémiai műhely, hanem a Magyar Nemzeti Bank alkotta meg az ország első, globális fejlesztési stratégiáját.

  7. Mivel az ébredés mégis eljön, a teendő a jelen szempont szerint a következő: a) A klasszikus minták helyreállítása, mivel a magyarság európai folytonosságát másképpen nem biztosíthatjuk. b) Az 1945 utáni korszak átfogó és rendszeres kiértékelése, ideértve a Kádár-rendszer fejleményeit, illetve az 1990 utáni korszakot a maga felemás világával. c) Klasszikus alapokon álló, ám minőségileg új szellemi mérce kialakítása.

 

Ad (a): A klasszikus minták helyreállítása. Ez nem naiv restaurációs irányt jelent, hanem azt, hogy ismerjük és értjük az elődeinket. A feladat negatív és pozitív: meg kell szabadulni a kádári-posztkádári kliséktől és új értékelési szempontokat kell bevezetni. A legfőbb szempont: a magyarság egyetemes-európai, nyelvi és szellemi valósága. Világossá kell tenni, hogy a magyarság, Európa szellemi magvával együtt „örök” (lásd itt és itt.) A klasszikus minta lényegi része, hogy a művelődés hierarchikus: bizonyos tudományterületek szellemi jelentőségük miatt elsőbbséget élveznek, mások, hasznosságuk miatt, elismerést. Bármennyire fontos is a technika világa, korszakos művelődést csak szellemi megértésre lehet alapozni.

Ad (b): Az 1945 utáni korszak kiértékelése. A 20. század kiemelkedő alkotóinak újraértékelése fontos. Itt már eddig is sok minden történt, hiszen bár nincs Kerényi Károly-hagyatékfeldolgozás, de létezik Hamvas Béla Kutatóközpont. Nincs Brandenstein Béla-életműkiadás, de van Magyar Művészeti Akadémia… A helyreállítási munka során jobban érthetővé válhat a Kádár-korszak klasszicizáló mintázata, hiszen e korszakban (Marx nyomán) a korábbi mérce alapján, azt ideológiailag torzítva jártak el. E korszakot megfelelően kell értékelni, de látni kell azt is, hogy a pl. a művészetekben, a szellemi orientációban miféle diszkrimináció folyt.

Ad (c): Új minták kialakítása. Itt arra hívom fel a figyelmet arra, hogy az igazság nem jobb- vagy baloldali. Az új minták kritériuma nem más, mint a magyarság nyelvi és szellemi hagyományaihoz való illeszkedés, ezek továbbfejlesztése, valódi újdonság létrehozása abban az egyetemes-európai közegben, amelybe beletartozunk. Mérlegeljünk csak: Gaudí egyszerre a keresztény-katalán hagyományok folytatója és egyben új építészet alkotója; templomát ma a legkorszerűbb technológiákkal, hatalmas anyagi ráfordítással igyekeznek befejezni. Ezzel szemben az újdonságot a hagyományos formavilág alapján kereső Makovecz Imre legnagyobb épületegyüttese ma a lassú enyészet szomorú állapotában leledzik. El kell érnünk, hogy útkereső géniuszainkat megbecsüljük és ezzel bátorítsuk azokat is, akik a régi alapján új utat, megértést, kibontakozást keresnek.

Végül: Ezt a három pontot egymással összefüggésben kell felfognunk: olyan egészként, amely újdonságot valósít meg szakterületen éppúgy, mint a közélet népszerű szintjein. Újdonságot csak szabad szellem képes létrehozni; segíteni lehet, irányítani nem. Megfigyelve és elárulva csak kevesek mutattak olyan dacos eltökéltséget, amelyből új, önálló és nagyszabású gondolkodás születhetett. Ha a mai politikai ciklus képes a klasszikus mércék helyreállítására, a közelmúlt kiértékelésére, és nem kevésbé új lehetőségek feltárására, újabb alkotói korszak, “új reformkor” nyílhat meg, ahogyan ezt korábban is vázoltam. Annak, aki az utókor szemében ezt az eljövendő korszakot jelképezheti, Jókai, Bartók, Weöres, Csontváry szinvonalán kell állnia. Mert ez az a vonal, amelyen a magyarság döntően járul hozzá az emberiség közös ügyéhez.

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GMarci
2018. július 23. 09:21
"az 1990-2010 közötti kor emblematikus alakja Kertész Imre – minden írói-emberi erényével és egyenetlenségével együtt" Azért ez elég necces megállapítás. Kertész '90 után gyakorlatilag nem írt semmit. Talán csak abból a szempontból "emblematikus", hogy amíg a liberálisok táborába tartozott, addig agyondicsérték ezt a szerintem közepes, de ok, az átlagosnál jobb prózaírót, mikor meg idős kora ellenére józan ítélőképességéről tett tanúbizonyságot, elkezdték fikázni a magukat liberálisnak hazudók is.
csender
2018. július 21. 11:39
József Attila versei 1922-ből: Nem, nem, soha ! Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, Nem lehet, nem, soha ! Oláhország éke ! Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret ! Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett ! Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel, Ha eljő az idő – a magyar talpra kel, Ha eljő az idő – erős lesz a karunk, Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk ! Majd nemes haraggal rohanunk előre, Vérkeresztet festünk majd a határkőre És mindent letiprunk ! – Az lesz a viadal !! – Szembeszállunk mi a poklok kapuival ! Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár, Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ Teljes egészében, mint nem is oly régen És csillagunk ismét tündöklik az égen. A lobogónk lobog, villámlik a kardunk, Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk ! Felhatol az égig haragos szózatunk: Hazánkat akarjuk ! vagy érte meghalunk. Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen ! Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: Nem engedjük soha ! soha Árpád honát ! = = = = = = = = Pogányos hitvallás magyarul Hol vagy erős pogány sereg, Hős Vata, bálványos berek ? Hol alszol bátor Bocskay ? Kossuth dicső csapatjai ?! A bősz magyar vér nem buzog ? Mint gyáva, hitvány koldusok Könyörgünk már az életér’ ? Hadúr öszvérként mendegél ? Ó nem, ilyet ne higgyetek – Hadúr itt van közöttetek, Hadúr a roppant Őspogány Üget sötétpej vadlován. Szegődjünk hát nyomába mi Gyávaságot irtani, Álljuk helyünket emberül – Ki küzd megél, más elmerül. Megáll Isten, meg a világ, Gyönyörrel bámul ily csudát, Hogy vasököllel ha akar, Szabad s egész lesz a magyar. = = = = = = = = Bús magyar éneke Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán, Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván Bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról S körülötte elterülő néma magyar pusztaságról. Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre, Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre. Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja, Régi honát, testvéreit – mást se tehet – siratgatja. Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben, Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken. Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre, Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre. Nincsen csak egy citerája, húrjai az égig érnek, Rajt’ pengeti balladáit véres könnynek, könnyes vérnek. Mámor esték elszállottak, ott fagytak a Karsztok alján S ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány. Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre, Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre. Nem nézi a délibábot, túl van az már a határon, S elkerüli zárt szemét az incselkedő pajkos álom. Holt vitézek sírtájára hullat dalt és nefelejcset S fohászkodik: Uram, Hazám el egészen ne felejtsed ! Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre, Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre. ========================================== Fodor József verse 1945 után: Piros fejfák Nyírfa leng sírjuk fölött, Lágy szélütem. Aludjatok Csendesen. Aludjatok - A nagy élet ellobog. Hol a Don robog, Onnan jöttek ők, Hol a Volga ragyog - A halálba menők. Adj nekik, magyar rög, Lágy pihenőt. Hisz kart érted emeltek E seregek, Érted aludt ki szívük, A hős, meleg. Édes, furcsa daluk ajkukon Többé nem remeg. Onnan jöttek messziről S amerre a had haladt, Futott előlük az éj - S elhulltak a harc alatt. Elhulltak: s hosszú a halál, És az élet egy pillanat. Szergej, Iván, Nyikoláj, Ott pihennek csendesen, A földért meghaltak ők, Amely nekik idegen. Légy hozzájuk jó anya, föld, És jó apjuk, istenem! Méla, furcsa daluk nem remeg Többé ajkukon. És nem mennek, ha megy a sereg, Hazafelé az úton, Hiába várja honi meleg, A Dnyeszter, a Volga, Don. Hiába várja honi meleg, Mert elnyelte a halál - De áldott emlékű a sereg, Mely a szabadságért kiáll. Kik meghaltak a rögökért, Onts értük könnyet, mint ők a vért! Itt alusznak, íme, sorba lent, A hű parancsteljesítők: Mint a néma, hű jóakarat, Úgy jöttek menteni ők. Sírjukat őrizze kegyelet, Emléküket az idő. Kettőjük közül ki a költő és ki egy "szarember"?
írmag
2018. július 21. 09:11
Eszes írás! Mivel a politikai bűnözés számonkérései elmaradtak, a „kapcsolt részeik” önállóan továbbélnek. Ebben nincs csodálkozni való, az elmaradt folyamatokat EL KELL VÉGEZNI! (lásd az MTA ügyleteket és megoldási próbálkozást)
mcfarlane
2018. július 21. 02:18
Eszméletlen jó írás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!