Elég az egyház visszavonulásából!

„Mutatnak ebbe az irányba is törekvések.

Ami a családmodell újragondolását illeti: a hagyományos család természetes egységként a társadalom alapja – ezt az egységet az állam vagy egyes érdekcsoportok nem »találhatják fel« vagy definiálhatják újra, ahogy a házasság fogalmát sem. Hol végződne mindez? Amerikában a melegházasságot már engedélyezte az állam, mi lesz a következő, miért nem köthet három-négy ember is házasságot? Vagy akár emberek robotokkal? A mostani modernitás örök kérdése, hogy meddig mész el, és miért nem eggyel tovább. Érdekes volt látni az utóbbi két zsinaton, hogy a dekadens catholic lite németekkel szemben éppen az afrikaiak tiltakoztak a legerősebben a melegházasság ellen, ahol első- vagy másodgenerációs keresztények élnek. Érti: éppen véget vetettek annak a helyzetnek, hogy a nők tulajdonok, a házasság csak szövetségi célú szerződés és egyebek, elindultak a jobb emberi élet irányába, erre megkapták a gazdag Európából, hogy ti ezt nem értitek, a válás, a gyermektelenség és a melegházasság a trend, és ebbe az irányba kell mennie az egyháznak…

Eszerint erősebb lenne az egyház ott, ahol új?

Frissebb, s óriási tartalékai vannak a harmadik világban. A kereszténység ereje nem a templomok régiségéből fakad, hanem, ahogy XVI. Benedek sokszor elmondta, a személyes barátságból közted és Jézus között. Ahol az egyház elfelejti ezt, és szimplán kulturális intézmény lesz, ott elhal. Senki sem hitte másfél évtizede, hogy éppen a katolikus írek fogják népszavazáson támogatni az abortuszt, de ez történt, mert az ellustult ír egyház nem tudott ellenállni az új kulturális cunaminak, a szekuláris nyomásnak. 

Mi a helyzet Közép-Európával?

Amennyire én látom, minden országban más a helyzet. Ott tudott feltámadni igazán az egyház, ahol a nemzeti emlékezet egyik sarokköve volt: Lengyelországban vagy például Litvániában 1989 után. Ugyanakkor a mai fiataloknak, akiket én is tanítok Lengyelországban, ez nem jelent élő tapasztalatot, így ez a pluszlendület sem tart örökké, és Lengyelország is Írország sorsára juthat, ha az itteni egyház nem végzi el a házi feladatát. 

Beletartozna ebbe a házi feladatba a különféle visszaélések feltárása is? Hogy a legbanálisabbat említsem, például a papi pedofília problémáját.

Egyrészt ez rendkívül nagy, elítélendő bűn, amelytől meg kell szabadulnunk és keményen kell büntetnünk. Másrészt viszont a feltárt esetek nagy része nem pedofília – nem gyermekek szexuális zaklatása –, hanem homoszexuális »ragadozás«. Maga a szexuális zaklatás problémája az egész nyugati társadalmat áthatja, a pedofília pedig jóval elterjedtebb az állami iskolákban, mint a katolikus egyházban, amire a média nem fordít ugyanekkora figyelmet. Ettől függetlenül igen, ez minket nem ment fel a házi feladatunk alól, s fel is kell lépnünk e bűn ellen.”

A Mandiner George Weigellel készült interjúját itt olvashatják: A baloldal tagadja az emberi természetet