Felvilágosította a Fidesz Magyar Pétert: elbújhat a tiszás szégyenében
„Aki azt gondolja, hogy minden nőt megkaphat, az egy nőt sem kap meg igazán” – jegyezte meg a Fidesz-frakció.
A néppárt képviselőcsoportjába tartozó nyugati elit a liberális demokrácia, a közép-európai lengyel–magyar-tengely pedig a kereszténydemokrácia modelljét képviseli.
„A néppárt képviselőcsoportjába tartozó nyugati elit a liberális demokrácia, a közép-európai lengyel–magyar-tengely pedig a kereszténydemokrácia modelljét képviseli. A brüsszeli vezetés politikai irányvonala rég nem látott versenyhelyzetbe került, ezt alátámasztják az utóbbi időszak választási eredményei. A nyugati tagállamokkal ellentétben Magyarország élen jár a politikai stabilitásban; Ausztriában és Olaszországban bevándorlásellenes koalíció jött létre; Németországban pedig előretört a migrációt elutasító AfD, ami belső feszültséghez vezetett a kormánykoalícióban. (...)
Az Európán belüli ideológiai és kulturális törésvonalak egy platformra terelték a baloldaliakat és a néppárt »nyugati« tagjainak egy részét. A szocialista frakció alelnöke is felszólította a néppártot a Fidesz kizárására, majd a néppárt egy holland és egy finn tagja is bejelentette, hogy kezdeményezné ugyanezt.
A Human Rights Watch, egy nemzetközi jogvédő szervezet is felkarolta az ötletet, amely aláírásgyűjtésbe kezdett a Fidesz kizárásért. Az elképzelés komolyságát mutatja, hogy áprilisban egy belga képviselő úgy jelentette be saját kezdeményezését, hogy hozzáfűzte, valószínűleg nem lesz meg a kellő többség. A néppártból való kizárás a pártszövetség alapszabálya szerint a képviselőcsoport közgyűlésének kétharmados egyetértésével lehetséges. Magas szintű és széles körű támogatottság szükséges tehát ahhoz, hogy egy képviselőt vagy egy egész pártot kitagadjon egy képviselőcsoport.
A frakció azonban három, nagyjából egyenlő részre tagolódik. Kizáráspártiakra, mint például a Benelux és skandináv képviselők; a magyar kormánypárt mellett állókra, mint például a csehek, az osztrákok, a bajor CSU; és olyan középutas semlegesekre, mint Merkel pártja, a CDU. A legvégletesebb esetben is a képviselőcsoport fele-fele arányban oszlana meg a támogatók és ellenzők között, ahogyan az történt a Sargentini-jelentés megszavazásánál is. Belátható, hogy a kizárás tematizálását kevésbé a valós kizárási szándék, mintsem a nyomásgyakorlás motiválja. Noha a tagság megszüntetése nem példa nélkül álló esemény az unió történetében, erre a mostani helyzetben valójában nem sok esély mutatkozik.”