Trump projektje

„Az amerikai polgár viszont hosszú ideig azt is megértéssel fogadta, hogy a »gonosz«, azaz a szovjet rendszerek legyőzése nagy erőfeszítéseket követel a demokráciáktól, és ezért ők is hajlandók voltak áldozatot hozni. Ám 1990 táján az is kiderült, hogy a kommunista világrend különösebb erőfeszítés nélkül, saját belső ellentmondásai súlya alatt is összeomlott, mi több, betagozódott a nyugatias világrendbe. Sőt további államokat is sikerült annak részévé tenni, azaz a dollár hatalma alá helyezni azzal, hogy piacaikat minden akadálytól mentesen, átjárhatóvá változtatták, az új piacokon képződő haszon pedig szabadon áramolhatott a dollár urainak rendelése szerint.

Az így kiszélesített világrend működésének biztonságát alapvetően továbbra is az amerikai nemzetállam vállalta magára. Ennek drasztikusan növekvő terhei jól láthatók az amerikai nemzetgazdaság pénzügyi mérlegeinek krónikus deficites állapotain (költségvetés, fizetési mérleg, növekvő államadósság). Az amerikai állam gigantikus összeget, hivatalosan több mint hatszázmilliárd dollárt költ évente haderejére. Nehéz lenne hinni azt, hogy ez az amerikai nemzetállam érdeke, hiszen az Egyesült Államok kontinentális területeit az állam létrejötte óta nem érte külső katonai támadás. Washington hatalmas összegeket költ nagyszámú és főként nagy létszámú diplomáciai missziókra, külföldi hírszerzésre. Mindezeket a költségeket az amerikai nemzetállam fedezi, növekvő mértékben újabb hitelek felvételével, miközben a költségek mögött meghúzódó tevékenységek főként a dollár urainak érdekeit szolgálják. Ráadásul a dollár urainak cégei szerte a földgolyón ritkán adóznak megtermelt hasznuk szerint, azt mindenütt, az Államokban is, kimentik az adók elől, így az amerikai és a többi érintett országot is károsítják. Ugyanakkor a költségvetési lyukak befoltozására előzékenyen hiteleket ajánlanak, amiből további hasznot húznak. Ezt persze könnyen tehetik, hiszen ők teremtik a pénzt korlátok nélkül. Legutóbb az amerikai kongresszus szenátorainak kérdéseire, hogy milyen összegeket juttattak külföldi cégeknek, felelni sem voltak hajlandók.

Trump projektje tehát ennek az amerikai nemzetállami és pénzvilághatalmi kibogozatlan összevisszaságnak üzent hadat. Stratégiája és lépései azért tűnnek felettébb zavarosnak, mert nincs módja arra, hogy ellenfelét megszólítsa, közvetlen konfliktusba azokkal a szövetségeseivel kerül, akikkel lényegében azonos cipőben jár. Ha a katonai költségektől akar megszabadulni, azokat csak a NATO-szövetséges nemzetállamokra terhelheti, amelyeknél még messze nem állt be a stratégiai fordulat a saját javukra. (Németország például csak a manapság már nem is énekelt német himnuszban »über alles«.) Ha Trump azt akarja, hogy a németek a Mercedeseket ne Mexikóban gyártsák olcsón és értékesítsék jó áron az Egyesült Államokban, akkor vámokat vezet be és emel majd. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mire való Trump projektje, vajon arra törekszik, hogy Amerikát egy világhatalmi befolyását vesztett nemzetállammá degradálja, követve az egykor volt hatalmas Brit Birodalom példáját, amely jószerivel már száz éve halad ezen az úton? Vagy inkább az a célja, hogy a hatalmas méretű amerikai erőforrásokat megszabadítsa a pénzvilág hatalmi behatásától és Amerika szolgálatába állítsa? Azt hiszem, hogy a projekt multiellenes vonalvezetése az utóbbi célt szolgálja, és szíve szerint Trump az amerikai nemzetállamot helyezné ismét a világ közepére.”