Sorsközösség

„A kormánybuktatás, illetve a demokrácia és a jogállam helyreállítására tett megannyi kudarcba fulladt kísérlete után új csodafegyverhez nyúlna a hazai ellenzék. Különösen annak baloldali és liberális szárnya. Némely ellenzéki politikusok az ellenzék Waterloo-ja, az április 8-i választást követően brutálisan elbukott időközi megmérettetések lelki terheitől szenvedve arról kezdtek beszélni, hogy a megsemmisített ellenzék miatt Orbán magyarázkodhat majd Európában. Sőt, szemlesütve szégyenkezhet. Kínos lesz számára az, hogy Magyarországon már nem lehet plurális demokráciáról beszélni, mert a jelenlegi kormányerők az igazi demokráciát kiirtották.

A szörnyűséges helyzetben már a humorista Rokker Zsolti sem nyerhetett, nem beszélve a talpig liberális józsefvárosi civil jelöltről. A »mi vagyunk a többség« forradalmi hevülete, amely az április 8-án »elcsalt« választáson elemi erővel tört az utca népére, egy pillanat alatt szertefoszlott. Az ellenzék pártjai önként és dalolva számolják fel önmagukat, a Jobbik már jelölteket sem állít, a többiek pedig beállnak a »civilek mögé«, hogy leküzdjék az ellenzéki pártok közt lévő, egymás utálatában is megtestesülő ellentéteket.

Az LMP és a Jobbik, vagyis a 21. század pártjai önmagukat falják fel, szakadnak és bomlanak, a hasonló szlogennel alakuló Együtt már a politikai ring sarkába hajította a törülközőt, a Momentumnak pedig – nevéhez hűen – egyetlen momentuma volt, a budapesti olimpia megfúrása, aztán hosszú, méla csönd. A 20. századi pártoknál sem fenékig tejfel mostanság az élet, az MSZP sokadik megújulása sem hozott nóvumot, sőt, már-már parodisztikus, amit a parlamentben produkáltak a képviselői fizetések emelése kapcsán. Saját elnökük indítana fegyelmi eljárást a renitensekkel szemben, mert többen megszegték a frakciófegyelmet, nemmel szavaztak, miközben zokszó nélkül rábólintottak arra, hogy a frakciójuk több mint nyolcvan százalékkal nagyobb támogatást kapjon a költségvetésből.”