„Ha ma posztot írnék arról szólna, hogy – kellemes meglepetésemre – az MTA vezetése és a konzi értelmiség beleállt a harcba a kutatóhálózat védelmében. Sorra jönnek az interjúk, publicisztikák, a nemzetközi kiállások. Az MTA még egy nem érdektelen PR-offenzívába is belekezdett a Facebookon. I'm impressed. Az igazat megvallva, az MTA nem teljesít nagyságrendekkel rosszabbul, mint a CEU annak idején, holott mégiscsak egy zsigerileg konzervatív, nehézkesen mozgó nemzeti intézményről van szó, amit egy matematikus vezet, nem egy kicsi magánegyetemről, aminek az élén egy volt politikus állt. Ha leszámítjuk azt a helyzetbeli eltérést, hogy a CEU mögött mégiscsak ott az USA (s ezt nyugodtan leszámíthatjuk, mert nem az USA vitt ki tízezreket az utcára Budapesten), akkor is feltűnő a különbség a visszhangban.
Mi ennek az oka? – kérdezném a posztban és azt írnám, hogy valószínűleg ugyanaz, mint ami miatt április 8. óta az időközikre az ellenzéki választók nagyrészt el sem mennek szavazni.
Ne tévesszen meg senkit, hogy most a konzik is érintettek. Megszólaltak ők már a kormány ellen tavaly is és április 8-án is. De maroknyian vannak.
Az se, hogy az MTA nem a CEU.
Az igazi különbség az, hogy az ország nem Fideszes fele most nem mozdul, mert poszttraumás stressz jeleit mutatja, miközben az ország Fideszes fele nagyívben szarik a politikára azon túl, hogy tűzön vízen át kitart a Fidesz mellett.
Biztos lesz egy egyszer máshogy is. De most most nem, nem máskor.
Na, erről írtam volna posztot.”