„Agyrém, az ország »kilyukasztására« irányuló szándék, tiszteletlen, sértő, botrányos, az együttélést megtagadó kezdeményezés – vágták a statútumot támogató magyar honatyák fejéhez a vita, illetve a szavazás során, de olyan román szenátor is volt, aki idegesítőnek nevezte a beterjesztést. Talán az utóbbi »jellemzés« a legigazabb: a többség úgy viszonyul a kisebbség megmaradását célzó kezdeményezésekhez, mint az ablakon beszálló légyhez: legszívesebben lecsapnák a konyharuhával, csak hát azok a fránya szabályok, jogok és kényszervállalások nem engedik, így hát kénytelenek elviselni az agyukra menő zümmögést. Ugyanígy idegesíti őket minden, ami úgymond magyarügy, de mivel nem tudnak erőszakkal leszámolni a zavaró tényezővel, olyan átfogó riasztórendszert dolgoztak ki, amelynek minden egyes láthatatlan »alkatrésze« – legyen az hivatásos feljelentő, hivatalnok, önkormányzati frakció, polgármester, prefektus, parlamenti képviselő, kormánytag, pártvezető vagy államfő – bármikor képes átkapcsolni »kicsináló« üzemmódba.
Ennek a gépezetnek a »védjegye« a zászló-, felirat- és táblaüldözés, a leszavazás, a megvonás, az ellehetetlenítés, a kitiltás. Kulcsár-Terza József, a statútum beterjesztője a tervezet mostani »vesszőfutása« során egy adott ponton azt nyilatkozta, nagy áttörésként értékeli, hogy civilizált párbeszédet lehet folytatni erről a témáról. Valóban voltak erre utaló (halovány) jelek, hiszen például az egyik szakbizottság román elnöke tartózkodott, amikor a testület a statútumról szavazott. Az összképen azonban nincs mit szépíteni. Mint ahogy azon sem, hogy – amint Kulcsár-Terza is megfogalmazta –, ha időben, 20–25 évvel ezelőtt kezdünk el bátran nekicsapódni annak a bizonyos falnak, minden bizonnyal ma máshol tartana a párbeszéd.