Újpárti válasz a régi dilemmára

„Áprilisban a választók közel 70 százaléka deklaráltan jobboldali pártokra – a Fideszre és a Jobbikra – adta a voksát. De még az LMP támogatói között is szép számmal akadtak olyanok, akik korábban a Fidesz táborát erősítették, most viszont az LMP–Új Kezdet párosára szavaztak. A magyar társadalom értékvilágának ilyen arányú jobbra tolódását látva aligha hihető, hogy a kormányt belátható időn belül balról lehetne leváltani. Nagyobb eséllyel válhat a Fidesz kihívójává egy centrális helyzetű párt vagy pártszövetség, amely egyszerre képes jobb- és balközép voksokat begyűjteni, és egyúttal szavazókat elvonzani a kormánypárttól.

Erre a szerepre leginkább egy újpárti együttműködés lehet alkalmas, míg ha ennek része volna a régi baloldal is – különösen a Gyurcsány Ferenc vezette DK –, az megint csak a leginkább kormányellenes szavazók körébe zárná be az ellenzéket, ami ma édeskevés a kormányváltáshoz. Az ellenzéki siker bármiféle reménye tehát leginkább az új pártok együttműködésétől várható. Ehhez azonban több feltételnek is teljesülnie kell. A Jobbiknak meg kell őriznie a néppárti irányvonalat, és képesnek kell lennie arra, hogy kezelje saját radikális belső ellenzékét. Az LMP-nek úrrá kell lennie a vezetési válságon, és nem a baloldali házi verseny megnyerésében kell gondolkodnia – az a hajó már úgyis elment, amikor a baloldali-liberális értelmiség őket tette felelőssé az újabb kétharmadért –, hanem abban, hogy az Új Kezdettel együttműködve középpárti helyzetét erősítse. A Momentumnak pedig egyszerre kell bizonyítania, hogy a parlamenten kívül is van élet, valamint meggyőznie a rá szavazó fiatalabb korosztályt, hogy nem általában a parlamenti pártok az akadályai a változásnak, hanem a régi pártok – beleértve ebbe a Fideszt és a baloldalt is.

Mindemellett az újpárti együttműködésnek azon a téren kell erősítenie, ahol a baloldal ma még sikeresebb nála: egyéni választókerületi győzelmek elérésében. Ehhez olyan jelöltek kellenek, akik még ha pártszínekben indulnak is, nem tipikus pártjelöltek, hanem elfogadható kompromisszumot jelentenek a kormánykritikus választók – még a baloldali választók számára is. Az ugyanis továbbra is evidencia, hogy a jelenlegi választási rendszerben csak akkor lehet legyőzni a Fideszt, ha a választókerületek többségében egyetlen jelölt áll szemben a kormánypárti indulóval. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, nem kell feltétlenül összefogni a baloldallal. Ehelyett egyszerre kell versengőnek és együttműködőnek lenni: helyenként engedni kell, máshol pedig olyan helyzetet teremteni, hogy a baloldalnak ne legyen érdeke ráindítani valakit az új pártok jelöltjére.

Mindez természetesen nem csekély politikai kihívás. Ezzel szemben viszont csak a hazai baloldal teljes megújulása állítható alternatívaként. Ha az ellenzék főbb szereplői erre várnak, akkor Orbán Viktor bátran tervezhet 2030-ig: a Fidesz sikerszériája nem fog megszakadni.”