A jólét, az identitás és a megfőtt béka

„A magyar választók ebből a szempontból – leegyszerűsítve – három nagy csoportra bonthatók. Az egyik: a nagyvárosi, »nyugatos«, liberális és felvilágosult polgárok kisebbségben lévő csoportja. Ők hozzájutnak a tényekhez, képesek azokat mérlegelni. Viszonylag magas a mobilitásuk, és könnyen mondják: »akkor hát elmegyek, szerencsét próbálok másutt«. Szavazataikat többnyire a demokratikus ellenzék pártjaira adják, s mivel egyaránt elfogadják valamennyi alapértéket – a liberalizmust, a szociáldemokráciát és a konzervativizmust –, hajlandók összefogni. Ez az, amit a demokratikus ellenzék pártjai még mindig nem ismertek fel.

A másik csoport: a kis falvakban élők. Ők kiszolgáltatottak, földjüktől, önálló munkalehetőségüktől és a valóság tényszerű ismeretétől megfosztattak. Napról napra – sőt, alapvetően hitelből – élnek. A Budapesten élők nehezen tudják elképzelni az uzsorakamatnak, a kegyként osztogatott közmunkának, a helyi kiskirályoknak, a hitelezőknek – és a drogdílereknek – való kiszolgáltatottságot. Számukra a közmunka létkérdés, nincs más választásuk, mint elfogadni ezt a helyzetet, ha túl akarnak élni. Ők már a rendszerváltást követően megtapasztalták a tanult tehetetlenség állapotát, de az elmúlt nyolc év során végleg beletörődtek abba. Jótéteménynek tekintik a választások előtti apró könyöradományokat, és belenyugodtak a választásokon leadott voksaik szigorú, láncszavazásszerű ellenőrzésébe.

A harmadik: a vidéki-kisvárosi polgárság. Ők a centrumnál jóval hátrányosan helyzetben, behatárolt lehetőségek között, és egyre szorosabb kontroll alatt élnek. Viselkedésüket a »megfőtt béka szindróma« vezérli: lassan mindenhez képesek hozzászokni. Tapasztalják a reálbérek emelkedését, de nem tudnak a környező országoktól való fokozatos elmaradásunkról, sem arról, hogy ezek az eredmények jórészt EU-s forrásoknak köszönhetők. Rettegnek viszont attól, hogy helyzetüket és a státuszukat bármi – külső vagy belső tényező – veszélyeztesse. Számukra az identitás a legfontosabb, ezért megnyerhetők látványos programokkal, és olyan ünnepekkel, amikor úgy érezhetik, most ők vannak a központban. Őket megszólítja a »régi dicsőség« felmutatása, a »Kárpát-medencei hegemónia« ígérete, vagy a magyarság, ill. a kereszténység »védelme«.

Mégis, nem megtagadni, nem is letagadni, és még kevésbé kifigurázni kell őket. Rájuk építhető – okos stratégiával – a jövőbeli győzelem.”