Férfiak tömegei az önkéntes sterilizálóban

Nem vettem komolyan, amikor az unokaöcsém abbahagyva a jégkorongot, nem új sportágat keresett, hanem bejelentette, hogy e-sportoló lesz. Mondtam is a nővéremnek, hogy ne törődjön vele, múló hóbórt. Olyan, hogy e-sport nincs is, maga a fogalom is önellentmondás. Kizárt dolog, hogy valaha is sportnak nevezzék, ha valaki számítógépes játékot játszik naphosszat. Még a feltételezés is abszurd.
Aztán ébresztőt fújtak. Teljesen letaglózott, amikor idén, 2018-ban a legnagyobb, ultrapatinás sportegyesületek egymás után elkezdték létrehozni az e-sport szakosztályaikat. A tegnap abszurdnak tűnő jövő ma már a múlt. Az e-sport már nem a partvonalon álldogál, vagy a spájzban húzza meg magát, hanem pökhendi, rátarti magabiztossággal ott szotyolázik a nappalikban. 

2018 vízválasztó év! A Férfiak Klubja alapítójaként vállalt misszióm nem is kaphatott volna nagyobb sebet. Százezrek jövője a tét. És éppen most kapjuk ezt az övön aluli ütést, amikor már azt hihettük, hogy elindultunk felfele. Amikor életmissziómként vállalt társadalomépítő munkám eredményei már jól láhatóvá váltak. 130 ezres Facebook közösségünk ereje egyértelmű. »Férfienergia« c. könyvem népszerűsége töretlen, rég átlépte a bestseller határt. A rengeteg előadás felkérésnek nehéz eleget tennem. Az Apa-Fia körök fontosságát sokan üdvözlik, apás táboraink minden évben sikeresek, az általunk alapított Gránit Oroszlán Férfi Példakép Díjat hihetetlen értékes emberek kapják, a Férfi Felelősség Fáját már negyven helységben ültettük el. Apák napja kapcsán meg elindítottuk az újabb, százezreknek kapcsolódási lehetőséget nyújtó társadalmi eszközünket, a Vállvetve Apával programot. 

A Férfiak Klubja alaptójaként hatodik éve dolgozom azon, hogy a felelősségvállalást, az elköteleződést, a szavahihetőséget, a megbízhatóságot, a hűséget, a kitartást és megannyi erkölcsi alapértéket ismét a férfiasság megkerülhetetlen pilléreivé tegyek. Hogy mindenki megértse, nem lesz minden hímből férfi. Hogy a férfivá válás útja mindig is rögös volt. Hogy mióta világ a világ erőfeszítéseket kellett tenni, hogy egy fiú felnőjön egy szándékosan magasan tartott eszmei és gyakorlati(!) szinthez. Hogy éppen ez érleli Férfivá. Olyan férfivá, aki értékképviseletével minta és példa lesz. Akinek egy nővel való szövetségben megkérdőjelezhetetlen a jelenléte, az építő szándéka, megtartó ereje. Aki nem nyafog, nem kérdőjelezi meg újra meg újra a helyét, a vágyait, a szándékát, az erejét és általában azt, hogy miért is vágott bele bármibe. Aki, ha egy szolgálatot vállalt, azt végig viszi! Mert a férfivá válás útján megszerezte és uralni tudja azt a belső erőt, ami a saját életét így sikeressé teszi, sikeressé téve egyben a környezete jelenét és jövőjét is! Ugyanis nem a férfi pénzére van szüksége a világnak, hanem a férfire magára! Nem a virtuális – munkahelyén, vagy csak »máshol« levő – férfira, hanem valódi támaszra, erkölcsi példára, gyakorlati segítséget és stabilitást nyújtó személyiségre van szüksége a nőknek, a jövő generációknak. Sőt a többi férfinak, a barátoknak és a munkahelyeknek is. 

Az e-sportolók 85%-a fiú és férfi! Érthető tehát, mellbe vágott, hogy 2018. az az év, amikor magasabb fokozatra vált gyermekeink jövőjének rombolása: patinás sportegyesületek e-sport szakosztályt indítanak – igazolva ezzel a hajnalokig tartó képernyő előtt ücsörgést az olyan fiatalok százezreinek szemében, mint például az unokaöcsém. Kevés dolog van, amiben biztosabb lennék, mint abban, hogy ez nem szolgálja sem a fiatal férfiak, sem a családok, sem a társadalom javát.

Mert mi is az e-sport? Ne legyenek illúzióink, csak azért mert átkeresztelték, ugyanaz maradt, ami volt: kifejezetten élvezetes, sikerélményeket és fotelben megélhető virtuális kalandokat rejtő, a való élet szempontjából nemcsak terméketlen, de kifejezetten romboló videójátékozás. Erről ma már tudományos kutatások tömkelege értekezik, nehéz nem látni a valóságot.  
Minden rosszként ismert dolog »átpozícionálása« úgy kezdődik, hogy új nevet adnak neki. Röviden tehát: e-sportolónak az minősül, aki hétköznap (munkaidő vagy iskolaidő után) napi 3-4 órát, hét végén pedig 6-8 órát játszik (azaz »edz«)! E-sportnak továbbá nem csak a számítógépes sportjátékok minősülnek, hanem az összes gyilkolászós játék is. Sőt, azok leginkább, mert azok a leglátványosabbak, legborzongatóbbak a nézők (!!!) számára, ez vonzza a szponzorokat... 

Aki számára még nem lenne világos, hogy miről szól az e-sport, azoknak eláruljuk: pénzről. Nem is kevés pénzről, de hogy ennek mi a társadalmi ára, arról nem esik szó. A pénz jóval hangosabban beszél. 

A gamer gépek eladása például az egyik üzlet, ami hajtja ezt a piacot. A dübörgő marketing gépezet errefelé vezet az orrodnál fogva: legyen egy okostelefonod magaddal vinni, egy táblagéped olvasni, egy notebookod dolgozni és egy különlegesen felszerelt (értsd: drága) gamer géped játszani. 
Kiderült, hogy ameddig a tömegek a tolakodó reklámok elkerülésén, tiltásán, blokkolásán fáradoznak, addig a marketing szakma ujjong: az online számítógépes játékosok óriási új reklámfelületet jelentenek. Hatalmas bevételt termel számukra, hogy az egyébként elérhetetlen gyerekek és férfiak tömegei fogyasztanak reklámokat játék közben. 

És igen, már bajnokságok is vannak, sztárcsapatok, támogatók, megarendezvények, televíziós közvetítések. Néhány fellogózott székében ülő gamer kivetített játékát nemcsak online, tévében, hanem sportcsarnokokban is követik nézők százezrei, ami újabb és újabb üzleti felületet jelent. 
Hatalmas felhajtással építik az új őrületet, a jól bevált módszer szerint azt az érzetet keltve, hogy aki kimarad, az lemarad. Miről is? Valamilyen jövőt építő érték megszerzéséről? A személyiségfejlesztés legújabb technológiájáról (már eleve gyanúsan hangzik, de ezt az érvet mondják...)? A jövő emberét fejlesztő lehetőségről maradnánk le? Nem. Csakis az üzletről marad le az, aki nem vág bele nyomban. Ennyi a válasz. Aki igyekszik, azért igyekszik, hogy irdatlan pénzt keressen, mindegy milyen áron, milyen társadalmi és személyes áldozat mellett. Akár százezrek jövőjét is feláldozva. 
Érdemes végigolvasni az e-sport mellett érvelő cikkeket, véleményeket. Mind egyetlen eredőre vezethetők vissza: a pénzre. Szorosan ide tartozik, hogy felröppent a hír: olimpiai szám lesz az e-sport. Nem azért, mert megérett rá sportként, dehogy azért. Csakis azért mert megérett rá üzletként, és már az olimpiai eszme is áldozatul esett a vak pénzhajhászásnak. A kevésbé szponzorálható, nagy önköltségű valódi sportok helyére a pénztermelő látványvilágot emelik be. Az e-sport olimpiai sportággá tétele mellett kardoskodók azzal érvelnek, hogy több valódi sportág népszerűsége a nyomába sem érhet az e-sporténak. Ez igaz. De például az online pornó nézettsége magasabb az összes sportág együttes nézettségénél, mégsem hiszem, hogy olimpiai sportággá kellene tenni mondjuk az akrobatikus pornót. (Bár ezt hittem az e-sportról is.) 

Akik viszont csak a pénzt látják, azoknak mindegy, hogy ezzel a gyakorlattal társadalmi méretű erkölcsi romlást okoznak. Jól mutatja a hanyatlást a »krém« hozzáállása is: amikor egy e-sportról szóló kerekasztal beszélgetés során egy igazi olimpiai bajnokot szembesítettem ezzel, akkor ő csak lazán vállat vont és azt mondta: »És akkor? Az olimpia ilyen lett, csak a pénzről szól, na és? Erre megy a világ, ilyen trend az e-sport is. Mások is ezt csinálják, ezt kell tennünk nekünk is. Ha valamit nem tudsz megváltoztatni, állj az élére!«  

Az én fülemben ez másképp hangzik: ha valamit nem tudsz megváltoztatni, legalább keress belőle egy zsák pénzt, a többivel ne törődj, mások is ezt csinálják! Nem számít, hogy idén előálltak a világ legnagyobb fejlesztő cégeinek a vezetői és bevallották, hogy a közösségi média, az online játékok és a szerencsejáték területén levő fejlesztéseket szándékosan és tervezetten úgy valósítják meg, hogy függőséget okozzanak. Nem számít, hogy már tudományos kutatások sokasága mutatja ki, hogy az online függőség ugyanolyan idegrendszeri és hormonális folyamatokat indít be, mint a heroinfüggőség. Átsiklunk afölött, hogy 2017-ben a WHO felvette a videójáték-függőséget a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának listájára. Nem veszünk tudomást arról, hogy már Kelet-Európa országaiban is komoly igény működtet online elvonó, rehabilitációs központokat. Hogy a tinédzserek öngyilkossági, depressziós, gyógyszeres kezelési aránya nagyságrendekkel nőtt az elmúlt években. Hogy Dél-Koreában, ahol komoly tapasztalatot halmoztak fel a játékfüggőség kapcsán, ahol a »gamer életmód« legelőször kezdett terjedni, nemhogy megtalálták volna a módját az önkontroll alapú játékidő szabályozásnak, hanem a függők tömegeit törvénnyel kell távol tartani a játéktól éjfél és reggel hat óra között (ez a híres Hamupipőke törvény – Cinderella law), hogy legyen, aki reggel iskolába és munkába megy. Még egyszer: a függőségre építő játékipar nem hagy lehetőséget az önkontroll alapú időbeosztásra. A játékra vetemedők nagy többségét bedarálja – tisztelet a kivételnek. Különösen a gyerekek esetében nehéz azt követelni, hogy önkontrollból álljanak ellent milliárdokból függőségre programozó eszközöknek.
De mindez már nem érdekes. Hiszen ez már nem egy játék, ami végveszélyt jelent. Ez sport!

A csali pedig remekül működik. A marketing szakma minden országban »legyárt« néhány sokat kereső gamert csalinak. Példának a gyerekek elé. Hogy te is kereshetsz milliókat, csak játssz... A valóság meg az, hogy az egész világ 350 millió(!) »profi e-sportolója« közül csak pár tucat keres 1 millió dollár fölött, az egész világ ötszázadik játékosa már csak 100.000 dollár körüli pénzt nyer. Képzelhetjük mekkora esélye van itt egy magyar játékosnak...

De nézzük csak meg itt is a megdöbbentő számokat: Magyarországon az erre szakosodott egyesület jelenleg fél millió(!) »komoly« játékossal számol. És a progresszió jegyében, kemény munkával egy millióra tervezik növelni a hétköznap 3-4 órát, hétvégén 6-8 órát játszó gyerekek és felnőttek számát! Ez »nemes« cél! (Gondolom üzleti cél – teszem hozzá közgazdászként.)

Ilyen csali az is, hogy nemzetközi számítógépes cégek, marketing ügynökségek részvételével, egy tál lencséért »kilóra megveszik« a legnagyobb sportegyesületeket, hogy ezek e-sport szakosztályt indítsanak. Amivel pénzt keresnek. Pár gyereket szervezett körülmények között, saját játéktermeikben játszatnak azt állítva, hogy közelebb hozzák őket az igazi sportolókhoz, a valódi sporthoz. Mintha a FIFA 18-at sportegyesületben játszó gyerekek tényleg alig várnák, hogy kiszaladhassanak rúgni a bőrt. Hát nem várják. A szemünk előtt valósul meg a rémálom: a személyes kommunikációra, párkapcsolatra, családalapításra képtelen, felelőtlen, önző fiúk felcseperedése, akik képtelenek kicsekkolni a »mama hotelből«. Mi lesz fél millió gamer magyarral, a tervezett egymillióról nem is beszélve? Mi lesz a családtagjaikkal, a környezetükkel, akik torkukban dobogó szívvel nézik, ahogy »titkos féreg foga rágja« szeretteik jövőjét? Mi lesz a nőkkel és a lányokkal? Feloldhatatlan feszültség keletkezik a családban, mert azzal, hogy »edzésként« legitimálják a játékszenvedélyt, elveszik több százezer anyuka és feleség jogalapját, hogy rászóljon a szabadidejét játékkonzol előtt töltő gyermekére, férjére. Így válik általánossá annak a tizenöt éves lánynak a panasza, aki a minap azt mesélte, hogy négy testvérével együtt le kellett mondaniuk a velük élő apjukról, mert amikor hazaér, azonnal leül a gépe elé és játszani kezd. Elveszítették őt, apa nélkül nőnek fel. És mi lesz a férjekkel, fiúkkal? Mert az e-sportolók 85%-a fiú és férfi! Joggal mondhatjuk, hogy ez a függőséget okozó üzlet vágóhídra tereli a férfiakat. És a függő férfiak vidáman, önérzetesen, játékhoz való jogukat gyermeteg harsánysággal védve, önként és dalolva, sőt büszkén sétálnak a vágóhídra. Nem, nem csak magukra gondolnak. Egészen pontosan magukra sem gondolnak. És végképp nem számolnak mindazok kudarcával, akiket magukkal rántanak. Csak sodródnak, mert elektronikus kábulatban sodródni jó. És pont a férfiakat vonja ki az üzlet a jövőépítésből, azokat a férfiakat, akiknek dolga lenne a veszélyek felismerése, a védelem működtetése, az értelmes jövő biztosítása. Így semlegesíti, sterilizálja az alattomos üzlet a férfiakat, a férfiakon keresztül a nőket és a családokat, az egész társadalmat. A saját szemük láttára. Mert az értékeit örökíteni képtelen férfi steril! 
Sem én, sem a Férfiak Klubja nem fog beállni az e-sport-magasztalók sorába, akkor sem, ha mi leszünk ezzel az utolsók. Mert nem tehetünk másképp. A valódi világot építve Luther Márton eszmeiségét követjük: »Még ha tudnám is, hogy holnap darabjaira hullik a világ, még akkor is elültetném az almafámat.« Mert ez a férfiak dolga.