Izrael sikerének kulcsa az innováció, a nemzetpolitika és az egészséges nacionalizmus. Jövőjét demográfiai mutatóira és biztonságpolitikájára alapozza. Izrael sok tekintetben példa lehet Magyarország számára.
1948 május 14-én, idén 70 éve kiáltotta ki független államiságát közel kétezer év szétszóratást követően a zsidó nép a történelmi Szentföld, a mai Izrael területén.
A zsidó naptár sajátosságai okán idén az ünneplések már lezajlottak, ám a történész és a magyar patrióta szemével is érdemes következtetéseket keresnünk és emlékeznünk a nemzeti szuverenitás és a pozitív értelemben vett nacionalizmus sikerének ezen évfordulójára.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ezek új gondolatok és perspektívák nem csak a magyar sajtóban, de a magyar jobboldalon is, hiszen hazánkban oly’ sokáig tekintettek a „nyugati imperializmus”, a „gyarmatosítás” és a „rasszizmus” szülötteként Izraelre, hogy ezen előítéletek még a konzervatív gondolkodású emberek közé is utat találtak. Azonban a rendszerváltás után lassan 30 évvel, a nemzeti gondolat csúcsán és az első izraeli miniszterelnöki látogatást követően talán már elég prekoncepció lebomlott a közéletben, hogy másképp is tekinthessünk a zsidó állam születésére.
*
Az alábbiakban egy gyors történelmi áttekintést kívánok adni a zsidó állam függetlenségének kikiáltásáról, majd Izrael és Magyarország modern történelmének párhuzamaira és eltéréseire kívánok reflektálni, kiemelve a sikerességek vagy sikertelenségek okait. Előbbi azért is kell, mert az ójobbikos médiában gyakorta megjelent a nézet, hogy Izrael ezzel igazságtalanul elvette az arabok „hazáját” (mely egyébként korábban oszmán terület, nem pedig arab ország volt).
Az igazság ezzel szemben az, hogy az arab oldal visszautasította az ENSZ 1947-es felosztási javaslatát, mely egyébiránt főleg sivatagos részeket adott volna a zsidóknak, az araboknak pedig olyan kulcsterületeket, mint Gáza, a Jordán nyugati partja, illetve Jeruzsálem teljes környezete. A zsidók elfogadták volna a javaslatot, ám az arabok a békés megoldás helyett a több sikerrel kecsegtető háború mellett döntöttek, majd pedig vesztettek. Vesztes mivoltuk nem kétséges, ám
Izrael helyzete azért is lehet érdekfeszítő egy nemzeti gondolkodású magyar ember számára, mert számos hasonlóság fedezhető fel a két ország között. Közel azonos lakosságszámú, kevés kiemelkedő természeti adottsággal rendelkező országról van szó, melynek legnagyobb lehetőségeit kiváló elméi és az innováció tartogatják. Mind a két ország erősen jobboldali gondolkodású a lakosságát és a politikumát tekintve, és mind a két ország szomszédjaival való kapcsolatát rossz történelmi emlékek nehezítik. Mint a két ország kiemelkedő potenciállal rendelkezik diaszpórában élő nemzettársaival kapcsolatban, és mind a két ország aktív nemzetpolitikával igyekszik külföldi közösségeit nemzeti ügyének megtartani. Mind a két országot illusztris politikusok – Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu – vezetik, akiknek „korszaka” kétségkívül fontos szerepe lesz hazájuk történelmében. S közben mégis azt látjuk, hogy a két ország nem azonos súlycsoportban van, Izrael ugyanis nemzetközi szempontból meghatározó tényező, míg hazánk talán csak szűkebb környezetében trendteremtő (és ez is egy friss fejlemény).
*
A továbbiakban az Izrael által jelentett pozitív, nemzeti példát szeretném bemutatni,
„Súly alatt a pálma” – ezt a címet adta Ligeti Ernő erdélyi magyar-zsidó író a Trianon utáni magyarság identitás-megőrző kísérleteit is megörökítő munkájának, utalva arra az ismert tényre, hogy
Azért hozom ezt fel, hogy tisztázzam: Izrael eredményeire nem csak irigységgel kell tekinteni, hiszen az ország azért is van az élvonalban innováció, katonaság vagy politikai érdekérvényesítés terén, mert muszáj neki. Ha nem tenné, elbukna. Hazánk nem teljesít így, ám szerencsére nincs is ilyen kényszerű helyzetben: Magyarország régóta nem volt háborúban, határainkat rakéták nem fenyegetik. Állampolgárainkat nem késelik meg az utcán és nem vezetnek autókat a magyar járókelőkbe. Ilyen értelemben nem „hiányzik” az izraeli teljesítmény (és teljesítménykényszer) hazánknak.
Más szempontból viszont igenis példa Izrael. Lehet legyinteni, hogy „ugyan, minden sikerüket a New York-i zsidó diaszpóra hozta el”, de az igazság az, hogy ez a híres-neves diaszpóra baloldali nézetei okán gyakrabban lobbizik az arab érdekekért, mint az izraeliért. (Lásd Soros-szervek, a New York Times vagy a Demokrata Párt zsidó származású tagjait).
Izrael sikereinek megannyi más kulcsa van. Az innováció, a folyamatos változás és napra készség szükségességének felismerése; a nemzeti építkezés fogalmának ismerete, illetve a türelem az alapok lefektetéséhez és a tudatos munkához; a diaszpóra megtartása és minden körülmények között való megvédése: illetve a meg nem alkuvó nemzeti érdekérvényesítés, az egészséges nacionalizmus.
Ha Magyarország balliberális vezetés alatt állt éveire tekintünk, akkor mindjárt láthatjuk, hogy a „sikerreceptet” nem, hogy nem követték, hanem egyenesen ellene dolgoztak. „Véget ért a történelem”-nézetek, nemzetellenes politika, antinacionalizmus dominált akkoriban. Azt remélték, hogy ha mindenben „csicskák” lesznek, akkor majd csak csurran-cseppen valami. Az izraeli recept ezzel ellentétes:
Gondoljunk csak a ’48-as, ’67-es, ’73-as háborúkra. A külpolitikai szakkönyvek szerint Izraelt már regionális hatalomként kezelték 1966-ra: mindössze 18 évvel az államalapítást követően, illetve 22 évvel a holokausztot követően már a sikerek nemzetévé váltak. Az összes helyzet és arra adott válasz elemzésére itt nincs hely, de mint az izraeli történelem kutatója is, összegezhetem: ilyen gyors sikerek eléréséhez csak az önérdekek tekintése, a külső „beleszólások” figyelmen kívül hagyása, az áldozathozatal és a nemzetállami építkezés fontossága vezethetett.
*
Ezen a ponton érdemes kitérni egy fontos témára, a demográfia kérdésére, ami nem csak hazánkban központi kérdés. A zsidó államban ugyanis gyorsan növekvő őshonos muzulmán vagy arab közösség él, melynek egyes részei (például a muszlim drúzok vagy a keresztény arabok) gyakran lojális polgárai a zsidó államnak, másik részei azonban finoman szólva „ellenzik” Izrael létét.
A dilemma a zsidó lakosság természetes szaporodásának magas szintjével orvosolható, az izraeli zsidó közösség ugyanis jó ideje magas gyermekvállalási kedve, nem pedig a zsidó bevándorlás miatt emelkedik. (Izrael produkálja a fejlett világ legmagasabb, 3,1-es termékenységei rátáját). Ez a modell átveendő Magyarországon, melynek persze nem kell megbirkóznia egy ennyire agresszív kisebbség jelenlétével.
Összefoglalva tehát:
mely nem csak fenntartja nemzeti jellegét, de még a nemzetközi porondon is sikeresen marad meg. Túl gyakran látni, hogy a konzervatív értékek képviseletével háttérbe kerül a kemény érdekérvényesítés és a modern kihívásokra adott válasz.
Ilyen értelemben Izrael példa Magyarország előtt, hiszen súlycsoportján felül bokszol, és láthatóan ez a cél lebeg hazánk jelenlegi vezetése előtt is. Sikerének kulcsa az innováció, a nemzetpolitika és az egészséges nacionalizmus. Jövőjét demográfiai mutatóira és biztonságpolitikájára alapozza. Ezen receptet követve talán Magyarország is elmondhatja a jövőben: hányattatott múltját követve sikertörténetté avanzsált.
Ami tizenhárom év alatt nem, az tizenhárom nap alatt sikerült: iszlamista felkelők megdöntötték Bassár el-Aszad hatalmát Szíriában. Korábban hatszázezer ember halt meg a polgárháborúban, a véreskezű elnök kitartott, most azonban rendszere elvesztette külső és belső támasztékait.
Háfez al-Aszad 1971-től 2000-ben bekövetkezett haláláig volt Szíria kegyetlen kormányzója.
Egy csapásra megsemmisült a szíriai haditengerészet maradéka.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Ez történik Szíriában: a megbuktatott rezsim képviselőivel is tárgyalt az átmeneti kormány vezetője, az amerikaiakat viszont ő sem szereti...
Heti háromszor kell a bíróságon megjelennie a háborúban álló Izrael vezetőjének.
Ódákat zeng a helyi sajtó a PAOK csütörtöki teljesítményéről a labdarúgó Európa-ligában, miközben a görög csapat román edzője az 5–0-s győzelem ellenére is a Ferencvárost méltatta.
Több mint 10 százalékkal nőtt az egyéb építmények építése havi alapon, ami főleg a költségvetési szférához köthető, ám a cégek óvatosak. A jövőbeli fellendüléshez a gazdasági kilátások javulása szükséges, ami az egész ágazat lendületét visszahozhatja – véli a Makronóm Intézet elemzője.
