Mennyire kell aljasnak lenni ahhoz, hogy valakit a születése előtt elhunyt dédapja vérbírói múltjával próbáljanak meg lejáratni?

„Azt gondolom, hogy senkit nem lehet felelőssé tenni felmenői tetteiért és senki sem kovácsolhat előnyt felmenői érdemeiből. Gusztustalannak tartottam, amikor a független-objektív tényfeltárók a még hivatalba sem lépett köztársasági elnököt a negyven éve halott apjának a nyolcvan évvel ezelőtti tetteivel savazták, továbbá amikor a kormánypropaganda a DK elnökét, vagy a volt miniszter Tisza Pártot megszemélyesítő volt férjét találta meg a nagyapjával. Most viszont – az áradásnak hála – ebben is sikerült szintet lépni. 

Mennyire kell aljasnak lenni ahhoz, hogy valakit a születése előtt elhunyt, ráadásul a családját régen elhagyott, általa értelemszerűen soha zászlóra nem tűzött dédapja vérbírói múltjával próbáljanak meg lejáratni? 

S mennyire kell gátlástalannak lenni ahhoz, hogy ezt egy olyan figura tegye, aki viszont mióta az eszét tudja lépten-nyomon dicsekszik a kádári diktatúrában tévésztár, azonkívül legfelsőbb bírósági bíró, minisztériumi osztályvezető nagyapjával, valamint az ugyancsak a nyolcvanas években MTA Tudományos Minősítő Bizottsági titkári tisztséget (valamennyi felsorolt pozíció anno szigorúan káderhatásköri listás volt, utóbbiról bizonyosan a pártközpontban döntöttek) betöltött keresztapjával?”

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka