A politika játékszerévé hagytuk tenni magunkat

„Csalódott?

Nem vagyok az. Kellene?

A Hír TV-n futó műsora megszűnése kapcsán írta, hogy bár eleve három évadra szólt a felkérés, de megrázta a hír.

A felkérésemkor a választásokig garantálták a műsor létét, szóval egyrészt nem lepett meg a döntés, másrészt viszont mégis, mert úgy gondoltam, annak elégnek kell lennie, hogy este tizenegykor is sikerült emelni a nézettséget, és a műsort nem kevés helyen idézték. Számos botrány tőlünk robbant ki. Nem is olyan jelzések érkeztek felénk, hogy megszűnésre kellene számítani. Ilyen értelemben persze, megrázott. Viszont amikor kiderült, hogy leépítések lesznek, összeültünk a stábbal megvitatni, minket érinthet-e. Arra jutottunk, ha esetleg igen, azt is emelt fővel kell viselni. Inkább azt érzem most, amit egy jó munka végén szokás: hogy milyen jól megcsináltuk ezt az egészet.

(…)

Jövőre vonatkozó tervei vannak már?

Igen, voltak egyébként is. Ezért sem vagyok igazán elkeseredve. Nem először csinálom ezt a kiugrósdi műfajt, és most szerencsére nyíltak izgalmas utak. A közmédia után sokkal drámaibb és kétségbeejtőbb volt minden. Persze, oké, hogy én jól állok, de megint nagyon sokan kerülnek a piacra, és nincs hely, ami felszippantson mindenkit. Szöllősi Györgyinek képernyőn lenne helye. A nemzeteseknek meg újságot kéne írni. Ez tényleg aggasztó. Az én esetemben vicces, hogy egy szomszéd ország, Szlovákia közmédiája keresett meg, hogy dolgozzak ott. Tényleg a határt át kell lépnem, hogy egy alapvetően közszolgálati műsorban dolgozhassak? Nem tudom, mit hoz a jövő, de azért ez alapvetően kritika a magyar médiának.”