Paradoxónia

„Józan ésszel bíró ember egyszerűen nem tud mit tenni akkor, amikor azt látja, hogy értelmesnek látszó emberek egy jelentős csoportja a diktatúra ellen tüntetve több százmillió forintot kalapoz össze az utcán, teljesen demokratikus módon. Ugyanígy nem értjük azt a jelenséget sem, miszerint a szörnyű állapotban lévő hazai oktatás által edukált fiaink és leányaink egyre-másra nyerik a rangos nemzetközi tanulmányi versenyeket. S az sem segít nekünk a dolgok ellenzéki szemszögből való tálalásának megértésében, amikor az egykori nácik és az egykori kommunisták a legnagyobb egyetértésben deklarálják egymást liberálisnak és/vagy néppártinak. Ők aztán sem bűnöket nem ismernek be, sem bocsánatot nem kérnek. Nincs rá szükségük. Hiszen ők a többségi kisebbség.

Csodálatos egyveleget alkotnak, mindahányan vannak. Meg nem értett művészek, zavaros elméleteket hirdető társadalomtudósok, kaotikusan szintetizáló filozófusok, egyszóval az a fajta álintellektuális massza, amely látszólagosan eggyé állva az összes jogot vindikálja magának. Az igazság megítélésének jogát, az alkotott világ tárgyainak értékké, avagy eldobható szemétté nyilvánításának jogát, s legfőképpen annak jogát, hogy az id és az ego szubsztanciálisan milyen arányban keveredjen a »normális embernél«. Ők azok, akik pontosan azt az algoritmust másolják, amit a legnagyobb veszélynek tartanak a társadalomra nézvést: az emberfeletti embert tipizálják. Nem éppen nietzschei értelemben persze.

Ennek a furcsa országnak (mely inkább ország az országban) a polgárai kis részben külhonban élnek. Na, nem ám a trianoni őshonos kisebbséghez tartozóként, hanem emigránsként. Akik pedig közülük maradásra kárhoztatták magukat, ezeknek a bizonyos külhoniaknak a segítségével próbálnak meg européer polgárok lenni, s magukra egyfajta ideiglenes itt élő bevándoroltként tekinteni. Leszámítva azt az aligha elhanyagolható tényt, hogy a nyugaton tartózkodó magyarok többsége vagy a jelenlegi kormánypártra adta le a szavazatát, vagy egyszerűen ignorálta a választást. Így aztán marad a szellőmód susogó mellébeszélés, meg a többnyire visszafelé elsülő, hamis statisztikák, melyek ördögi koktélt alkotó elegye aztán furcsa tettekre sarkallja örök elégedetlenkedőinket.”