Robert Mercer csupán abban tér el Soros Györgytől, hogy ő konzervatív, jobboldali ügyekre és politikusokra költi a vagyonát.
„Hogyan? Nem tudják, ki az a Robert Mercer? Hát így bajosan szegülhetünk ellen az ármánykodásainak. Az persze, gondolom, világos, kicsoda Soros György. Miután teleplakátolták az arcképével az egész országot, annyit mindenki tudhat róla, hogy nem ő nevetett a végén. És hogy volt egy terve, de a magyar nép túljárt az eszén, és az ördögi elképzelés dugába dőlt.
Hogy kicsoda tehát Robert Mercer? Ugyanúgy dollármilliárdos, mint Soros György. A vagyonát ugyanúgy tőkespekulánsként szerezte, mint Soros György. És ugyanúgy van neki egy terve, amely terv – jól látszik – alapjaiban forgatja fel nemcsak az Egyesült Államokat, hanem a világ számos más országát is.
Robert Mercer tehát csupán abban tér el Soros Györgytől, hogy ő konzervatív, jobboldali ügyekre és politikusokra költi a vagyonát. Akadnak persze mások is rajta kívül, érdemes lenne egyszer számba venni, hány dollármilliárdos pumpál a republikánusokhoz pénzt. Érdemes lenne megtenni ezt, mielőtt azt képzelnénk, Soros György az egyetlen, akinek ilyesmi az eszébe jut. Csak a másik tábor Soros Györgyei kimaradnak a magyar kormány kimerítő tájékoztatásából.
Pedig Robert Mercer esetében nemzetközi frontokról beszélhetünk. Az ő tervét úgy hívják ugyanis: Cambridge Analytica. A cégben komoly részesedése van a családjának, és ő adta a forrásokat a vállalat megalapításához is. A kampányvállalkozás születésénél pedig ott bábáskodott Steve Bannon, Mercer egyik bizalmi embere. Köztudomású: Bannon a jobboldali-populista mozgalom média- fenegyereke, az ő irányításával lett például a Breitbart hírportál az amerikai fülkeforradalom első számú sajtóorgánuma. Amely sajtóorgánum működéséhez – talán kitalálták – szintén Robert Mercer adta a pénzt.
No most azoknak, akik hallottak már a Breitbartról, de esetleg nem követték volna az előző hetek eseményeit, érdemes pár szóban leírnom, miért érdekes a Cambridge Analytica tevékenysége. Nagyon leegyszerűsítve a cég azzal foglalatoskodott, hogy előbb rávett egy jó csomó Facebook-felhasználót, hogy ugyan töltsenek már ki egy jó kis személyiségtesztet. Online. A cégét. Hiszen ez nekik is jó lesz, mert nyilván az életüket a Facebookon tengetők is szeretnék tudni, mi lapul a lelkük mélyén. Félelmetes tigris például, hű kutyus vagy egy tunya amőba. Hetvenezren meg is tették, majd a cég szakemberei munkához láttak. A válaszok alapján felállították a tesztet kitöltők személyiségprofilját. Az ilyesféle profilalkotás tulajdonképpen külön tudományág: az utóbbi ötven év viselkedés-lélektani kutatásai bőséges tapasztalattal szolgálnak ahhoz, hogyan kell ilyen adatsorból az algoritmusok számára is értelmezhető csoportokba sorolni a válaszadókat. Ez után következett a lényeg: miután a hetvenezer delikvens mindegyikét besorolták egy-egy profilba, elkezdték feltérképezni, mit lájkolnak a Facebookon az egy-egy ilyen profilba tartozó válaszadók, kikkel barátkoznak, milyen politikai beállítódásról tesznek tanúbizonyságot online megnyilvánulásaik során. Az adatokat felhasználva a cég kutatói összefüggésrendszert állítottak fel, amelynek segítségével immár a teszt kitöltése nélkül, csupán a Facebook-lájkok alapján be tudták sorolni a felhasználókat a profilokba. Anélkül, hogy erről tudtak volna. Az összeset. Mind a kétmilliárdot.”