„Egy apró gond van ezzel az egésszel: a hitelesség. Ha az is számít, érdemes az embernek nagyjából az általa hangoztatott elvek szerint élnie. A katolicizmusát és konzervativizmusát, korábban pedig melegházasságot ellenző nézeteit is folyton hangoztató Milónál ez akkor omlott össze végképp, amikor tavaly férjül ment fekete partneréhez, de a mi szempontunkból nem is ő a fontos.
Hanem az, hogy ilyenek vagyunk mi is. Tóta W. Árpád amellett érvel, hogy nem kellenek gyerekek. Az a Tóta W. Árpád, akinek van gyereke. Aki apa. Aki tehát saját életével bizonyítja, hogy mégiscsak van valami jó a saját gyerek vállalásában. S hogy Tóta úgy értené esetleg, csak addig nem kell gyerek, ameddig nem jó az oktatás? Tíz éve sem volt jó, mégis lett neki is. Közben mégis »magyartenyésztésről« értekezik. Nyomogatja a gombot a jobbosokon, hadd robbanjanak fel, terv szerint.
Meg is teszik. Gyalázzák és nememberezik. De milyenek is ők? Akik a család szentsége, a gyerekvállalás fontossága mellett törik naphosszat a lándzsát? Nos, a honi konzervatív ideológusok és megmondók ifjú vezéralakjai, miközben életüket és vérüket adnák a szent hagyományért és vasárnaponként latin nyelvű misére vonulnak – simán együtt élnek nővel, akit nem vettek el, harmincakárhány éves korukra meg egyetlen gyerekük sincs. Vagy akár negyvenöt éves korukra. A magánélete persze mindenkinek a sajátja. Nincs hozzá közünk. Azért hívjuk magánéletnek. Az viszont egészen elképesztő, hogy mifelénk a hangadók jelentős hányada éppen az ellenkezőjét hirdeti annak, ahogyan él. Ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt.
Közéletünk zsákja tehát ma este Milóval megtalálja a foltját. Az ő országa vagyunk.”