Hol van kevesebb nő: a püspöki karban vagy a feministák új kedvenc pártjának elnökségében?
Vajon a templomhoz hasonlóan étterembe se hajlandó belépni az öntudatos nő, mert a séfek között durva férfiuralom tapasztalható?
Az ember saját maga dönthet arról, neki mi fér bele és mi nem.
„Dübörög a #metoo-kampány, rengeteg nő kérte ki magának, hogy a férfiak olyasmiket akartak elvenni tőlük, amiket nekik eszük ágában sem volt odaadni nekik. És ettől a férfiak már nem tudnak hova kapni, mert az egésznek az lesz a vége, hogy betiltják az udvarlást, a hódítást, és minden zaklatásnak számít majd, ami egy nőnek éppen nem tetszik. Ezt mondta pár hónapja Catherine Deneuve is, aki szerint meg kell hagyni a férfiak jogát arra, hogy »ostromolják a nőket« és »csókot lopjanak tőlük«. És ezt mondja most egy kiváló magyar színész-rendező, Pelsőczy Réka is, akinek nyilatkozatát napok óta idézgetik: »Lényegében kiheréljük a férfiakat – én ebben nem szeretnék részt venni… Egy férfinak mindig is dolga volt, hogy hódítson, és most hirtelen bűnnek kikiáltani azt, ami eddig teljesen normálisnak számított, és meghurcolni ezért – ettől nekem inkább hányingerem támad« – mondta.
Szóval teljesen érthető, ha a férfiak veszélyben érzik magukat, a heréikkel és a szexuális étvágyukkal együtt: hogy lehetne a #metoo után úgy közeledni egy nőhöz, hogy abból biztos ne legyen bajunk?
Érdemes tehát megvizsgálni, mi lesz a normális, egészséges, potens, a nőkkel való intim kapcsolatokra vágyó férfiakkal, akiknek eszük ágában sincs nemhogy megerőszakolni senkit, de fájdalmat, traumát okozni sem bárkinek, és akik biztosan nem úgy akarnak csókot és kielégülést lopni maguknak, hogy arról a világon mindenki tudja, a másik félnek ez rossz érzés? Hogyan hat rájuk a szexuális zaklatást maguknak kikérő nők kampánya, a zaklatás tiltólistára helyezése?
SEHOGYAN.
Az ilyen férfiaknak egy percig sem kell aggódniuk, nem fognak bajba kerülni, legalábbis épeszű ember biztosan nem fogja megszégyeníteni vagy feljelenteni őket zaklatásért (hülyék persze, mint az élet minden területén, akadhatnak, de remélhetőleg nekik úgysem ad igazat a környezetük). (...)
Ha valakinek nem jó, hogy minden nap kedvesnek szánt dolgokat mondok a kinézetére, akkor annak az embernek jobb nem mondani ilyeneket: nem azért, mert különben joga lesz feljelenteni, tönkretenni és börtönbe záratni, hanem mert nyilván nem akarom, hogy rossz legyen neki. Ha valaki zaklatásként éli meg, hogy mindig atyaian megsimogatom a karját, ha együtt dolgozunk, ahhoz joga van – ahogy nekem is jogom van őt magamban teljes meggyőződéssel hülyének nézni emiatt. Csak ahhoz nincs jogom, hogy ennek ellenére tovább simogassam.
A #metoo-kampány nem az udvarlás betiltásáról és a nőknél próbálkozó férfiak elrettentéséről szól. Hanem egyszerűen csak azt szeretné elérni, hogy mindenki elfogadja: az ember saját maga dönthet arról, neki mi fér bele és mi nem; mindenkinek joga és lehetősége legyen visszautasítani azt, ami nem fér bele; majd ha ennek ellenére is el kell viselnie azt, akkor az ügy súlyának megfelelően elégtételt kérhessen érte, legyen szó akár egy bocsánatkérésről, akár rendőrségi intézkedésről. Ennek ugyan melyik része lenne az, ami egy, a másiknak ártani nem akaró férfi számára ellehetetlenítené az udvarlást és a hódítást?”