Csináljunk gyereket

„Amikor egy pár gyermeket vállal, elsődleges motivációik között általában nem szerepel a népesedéspolitika, és ez jól is van így. A politika viszont nem teheti meg, hogy ne közügyként tekintsen a családalapításra, hiszen a népesedés-és a családpolitika mind hangsúlyos programpontok. A kormány kész megállapodni, de a tinder-generációról ez kevésbé mondható el.

Hogy ki miért szül későn vagy nem vállal egyáltalán gyermeket, annak egészségügyi, egzisztenciális okai is lehetnek. Tagadhatatlan viszont, hogy van egy felnövekvő – húszas éveit lassan elhagyó – generációs csoport, akik szerint az elköteleződés, a megállapodás és a gyermekvállalás egyre kevésbé divat, a lecserélhetőség viszont annál inkább. Ez a tinder-generáció már megtanulta, hogy nem baj, ha valaki nem tökéletes, hiszen percek alatt száz új párt találhat magának, mindig van másik, aki szebb, okosabb, jobban illik hozzá. Legalábbis a kialakult illúzióik szerint. Egy stabil család viszont igazi szövetségként működhet, ami biztonságot és melegséget nyújt, ezek a protektív erők pedig pszichés jóllétünk, mindennapi megküzdéseink szempontjából kiemelten fontosak. A gyermek érkezése pedig a sok új kihívás és nehézség ellenére egy kimeríthetetlen boldogságforrás lehet. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor nem tartható fenn a teljes család, például, ha menekülni kell egy bántalmazó kapcsolatból vagy a konfliktusok elmélyülése miatt a válás jelenti a problémamegoldást.

A tinder-generáció esetében azonban más a helyzet, ők »előre megfontolt szándékkal« nem alapítanak családot, és választják a félig gyerek státuszt, kevesebb felelősséggel és problémával. Lázadnak a hagyományos értékékek ellen, miközben már annyira általánossá vált ez az attitűd, hogy a gyerekcsinálás jelenti a valódi lázadást. Fiatalon kilógni a tinder-generációból, áldozatokat hozni, gyermeket vállalni: ehhez felelősség és bátorság kell.”