Sajtóügyi dilemmák

„Ahogy a politikai elitből, úgy az újságírók jelentős részéből is joggal van elege a közéletet követőknek. Nyilván egzisztenciális okból is, a közelmúlt sajtójának egyik fontos tulajdonsága, hogy az újságírók jelentős része nem mer újságot írni. Nincs szabad sajtó, sajnos ki kell mondani. A Simicska-média kiváló példa, egy darabig azt írta, amit Liszkayn keresztül a pártvonal várt el tőle, utána meg neki lehetett menni a pártvonalnak. Természetesen tudom, hogy a pártvonal szerinti írás nem azt jelenti, hogy mindenki mögött ott liheg egy cenzor. Az újságíró ennél okosabb ember és igazodik. A kínai mobiltelefonokat összehasonlító cikkben kevésbé, a fontos ember korrupciós ügyében meg jobban.

Dobjuk hát ki a teljes magyar újságíró garnitúrát? A kérdés jó és a válasz nem egyszerű. Mert egyrészt szakítani kell egy csomó tipikus keleti újságíró-attitűddel. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az országban szabadlábon mászkál Magomed, és jön fenyíteni, ha valaki a cár atyuskát bántaná egy cikkben. Hogy a sarki boltban sem adnak kiflit annak, akire a Fidesz kiadta a fatvát. 

Könnyedén mondhatnánk, hogy akkor csak a bátrak írjanak újságot, viszont a bátor újságíró nem feltétlen jó újságíró, és sokszor fanatikus. 

Viszont nem lehet újságírók nélkül csinálni. Tetszik vagy nem, az újságírás egy szakma, amelyet egy bizonyos szint fölött nem lehet hobbiból űzni. Az csak a hagyományos kelet-európai értelmiségi attitűd, hogy a jó értelmiségi pártot csinálni és újságot írni simán tud. Van róla diplomája, művelődésszervező-biokomposzt szakon. 
A valóság ezzel szemben az, hogy nem tud. A pártcsináláshoz elég megnézni az Együtt, az LMP, a PM, és a Momentum történetét, de az MSZP is azóta van lejtőn, mióta nincsenek ott a KISZ-ben meg a pártfőiskolán pártszervezést tanult profik. 

Ráadásul az újságírásnak van számtalan területe, amelyhez specialista kell. Olvasószerkesztő és korrektor minimum, lehet ezeket divatból lefitymálni, mondván milyen jól elvan nélkülük a magyar gonzo-újságírás, de...nincs jól el nélkülük. 

Tehát a sajtó szervezésénél bizony kemény személyzeti kérdésekkel kell számolni.

(...)

Egész érett és jó tanácsokat hallottam már azzal kapcsolatban hogy hogyan kellene szerkesztőségi értekezleteket tartani (tényleg jó ötlet volt) és milyen finanszírozás lesz. Sok. Korai. 

A kezdeteknél kell kezdeni, az pedig az, hogy a kérdéseket szépen magában, vagy itt a kommentszekcióban, megválaszolja:

Kik írják? Kinek írják? Miért írják? Mit írnak? Mit akarnak vele elérni?

Amíg ezekre nincs válasz, a további kérdéseket fel se kell tenni. Ha lesz, felteszem őket.”