Ennél a vereségnél csak a győzelem lett volna rosszabb.
„Ennél a vereségnél csak a győzelem lett volna rosszabb. Mert mi lett volna, ha azok és úgy buktatják meg Orbánt és rendszerét, akik és ahogy most tették volna, ha tehették volna?
Már az is kérdés, bukás lett volna-e a bukás. A Fidesz akkor is győztesnek nyilvánította volna magát a legtöbb szavazatot kapott pártként, ha nem szerzi meg a mandátumok többségét. Áder János a legnagyobb párt vezetőjét, Orbán Viktort bízta volna meg kormányalakítással, aki megpróbálta volna kivásárolni az ellenzékéből a többséghez hiányzó pártot vagy pár embert.
Gondolják, hogy nem lett volna az a pénz? Nem lett volna néhány renegát?
Jó, gondoljuk ezt. Akkor eljön talán valamikor, sokkal a választások után az a pillanat, amikor Orbán kudarca után Vona Gábor kormányalakítási megbízást kap. Ki más kaphatna, amikor ő a messze legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje? Ha nem tud kormányt alakítani, mert nem tudja az ahhoz nyilván szükséges valamennyi számottevő parlamenti képviselettel rendelkező erő rászánni magát arra, hogy az átplasztikázott párttal kormányozzon, akkor vége a dalnak, mert a Jobbik nélkül más sem tud kormányt alakítani.
Orbán ügyvezető miniszterelnökként teljes erőbedobással és puvoárral tevékenykedik, menti a hazát, menti ki a »Soros-bérencek« által félrevezetett nemzetet a halálos veszedelemből. 2002-ből tudjuk, mi mindenre képes ő, ha ügyvezet. Most meg aztán jó sokáig ügyvezethet. Folyhat a kármentés, a nyomok eltakarítása, gőzerővel működik tovább a propagandagépezet, tömegek vonulnak a határra a testükkel védeni a kerítést, Orbán médiája reggeltől estig harsogja, hogy pillanatokon belül ránk törnek az éjfekete kannibálok milliói. Az antiorbánista sajtó pedig nem győzi ostorozni, lejáratni, hitelteleníteni az antiorbánista pártokat a tehetetlenségük miatt. A kormánybuktatók bebizonyítják, hogy még a kormányalakításra is képtelenek, hát még a kormányzásra. A frusztráció valamennyi pártban kirobbantja a belső ellentéteket, miközben Orbánék lukratív ajánlatokkal igyekeznek a tehetetlenségtől amúgy is frusztrált és csalódott képviselők és pártvezetők közül renegátokat fogni. Színre lépnek beépített kriptofideszesek. Áder megállapítja, hogy a kormányalakításra nincs esély, új választásokat kell tartani, a régi rendszerben és feltételekkel persze. Orbán tábora baromira motivált lesz, a győzelmükkel élni képtelen pártok tábora meg éppen ellenkezőleg. A megismételt választásokat megnyeri a Fidesz, az ország népe jó időre megtanulja, hogy Orbánnak nem érdemes ellenállni, mert akkor is győz, ha veszít.”
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
A választási bizottság döntése nem végleges, a bíróságon lehet fellebbezni ellene.
A vásárlásra ösztönző visszaszámlálások inkább egy meghosszabbított black fridayt idéznek, mintsem a lelki elmélyülés és a csend időszakát. A modern karácsony igazi kihívása talán az, hogy megtanuljunk választani. Gianni Annoni írása.
