Hisztis megoldások

„Tehát van itt tisztázatlanság bőven, amiből majd nyilván az következik, ami korábban a Millával vagy a netadós mozgalommal is történt: kifogy a szufla. Utcáról lehet kormányt buktatni, de nem olyat, amelyet a választópolgárok kétharmados parlamenti felhatalmazásra tartottak érdemesnek, szinte rekordrészvétel mellett. Érdekes gondolatkísérlet ugyanakkor elképzelni, vajon az ellenzéki horrorkoalíció győzelme esetén mi következett volna, különösen annak fényében, hogy például az LMP-ben már rögvest dulakodásig fajult az »értékvita«, s ez még csak egy, valamivel több mint öt százalékot szerző pártocska belügye. Kérdés, az egymást korábban lefasisztázó, lekorruptozó, lerészegező, lezsidózó csapatok, mondjuk egy koalíciós huzavonán, mekkora bunyót adtak volna elő. Ahogy talányos az is, a most dühöngő, a parlamentáris demokráciát lényegében megtagadó polgártársaink azzal elégedettebbek lettek volna-e, avagy sem. Ízlések és pofonok.

Egyesek közülük most azt remélik, szombaton az ellenzéki felszólamlók bejelentik, nem veszik át a mandátumukat. Ezt jó néhányan egyébként bizonyosan megteszik, ami szintén nem a demokratikus elköteleződés csimborasszója. Nem emlékszünk ugyanis efféle kampányszövegre: szavazzanak rám, mert ha nem nyerünk, nem ülünk be a parlamentbe! Mint a hisztis kisgyerek, ha kikap a Monopolyban, és dühében felborítja az egész társasjátékot. Ilyen veszteskompenzáció nem létezik. Legfeljebb az oviban..”