Hét lecke, amit megtanultam az egy hetes vízivó kihívásból.
„Elméleti síkon pofon egyszerűnek hangzott az a feladat, hogy nyomjak le napi egy liter vizet, se többet, se kevesebbet. De annak, akinek az életmódjában ez nem kap helyet, ez biza' kínlódás.
Úgyhogy mind a hét napnak megvolt a kihívása. Következzen hát hét magvas gondolat arról, hogy miért leszek valószínűleg örök életemben dehidratált.
1. Kétóránként pár korty: esélytelen
Kaptam egy vándorkulacsot, ami segítségemre volt a kihívás teljesítésében. Reggel nyolckor kezdődött a vízivás, ami persze nem kedvez az olyan hétalvóknak, mint amilyen én vagyok. Főleg akkor, ha késve kelsz 8:30-kor, majd beesel a tízkor kezdődő értekezletre, ami tizenegyig tart. Ekkor elkezded az égetően sürgős feladatok ledarálását, amit megszakít az ebédrendelés. Szóval jó eséllyel ebédkor iszol egy kortyot. Az első nap tanulsága: mindig van és lesz valami, ami fontosabb annál, hogy vizet igyál. Amikor pedig eljön az ebédidő, akkor tutira nem ásványvizet fogsz inni – szendén egy salátával lekísérve. Úgyhogy átcímkéztem délutáni időpontokra a kis kulacsomat, és benyomtam az egy literemet.
2. Túl lehet-e lendülni azon, hogy ízetlen, unalmas lötty?
A középkorban a vizet sokszor használták kínzóeszközként. Egészen kreatív módszerek voltak, ezekbe most nem mennék bele. Na, jó, csak röviden: például voltak, akiket lekötöztek, és óránként csak egy csepp vizet csöpögtettek a homlokuk közepére. Annyira hatásos volt, hogy sokan beleőrültek. A feladatszerű vízivás is kínzásnak tűnik, főleg úgy, hogy semmi, de semmi íze nincs, de mégis meg kell innod belőle egy fix mennyiséget, miközben semmi örömet nem okoz.
3. Viszlát, mentes, helló, bubis!
A harmadik napon már kezdtem kicsit szolidaritást vállalni a citromos vizesekkel. De a büszkeségem nem engedte, hogy átálljak, helyette a bubis víz került elő. Imádom, ahogyan a szénsavas bubik pezsegnek a számban ivás közben. Nem élveztem még így ásványvizet soha életemben!
4. Segít megtanulni nemet mondani
Abszolút segít abban, hogy az ember nemet mondjon minden másra. A multitaskingolásba nem fér bele az, hogy mindig igyál. Olyan ez, mint amikor a félévi vizsgáknál odakészíted magad mellé a könyveket, mert a látványától is úgy érzed, hogy okosabb vagy. Persze mindig mással foglalkozol, és pont arra nem jut időd, ami jót tenne neked. Nekem is emiatt mindig volt egy üveg víz az asztalomon, amiből nagy ritkán töltöttem. Már a látványától is hidratáltnak éreztem magam. Természetesen beposhadt, mert nem ittam belőle. Csodálkozom, hogy nem kapott benne életre semmilyen kis mikroorganizmus, olyan régóta állt már ott. Úgyhogy ezen a sorrenden változtattam, előbb a pohár víz, utána jöhet minden más. Tökéletes módszer arra, hogy megtanulj nemet mondani bármire, bárkinek.”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
A Shell hangsúlyozta, egyedi, elszigetelt esetről van szó.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Egy húsz évet átfogó műholdas elemzés szerint Európa hatalmas területei gyors ütemben száradnak, különösen Dél- és Közép-Európában. A talajvíz apadása már a mezőgazdaságot, a közüzemi vízellátást és az élelmezésbiztonságot is közvetlenül fenyegeti – hazánk sem kivétel.
Ömlik a pénz a magyar családokhoz. Ígéretek helyett valóság.
Az amerikai alelnök egy rövid ideig visszatért eredeti foglalkozásához.
