Nem csak tévtanokat nem szabad hirdetni, de butaságokat sem szabad mondani

„A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán tanszékvezető professzor. Szívesen tanít? Mit tart fontosnak az oktatásban?

Szeretek tanítani, mert jó látni, ahogyan az előadások során kibontakozik egy téma. A filozófiatörténetnél az a legfontosabb, hogy térben és időben is el tudjuk helyezni a gondolkodókat. Lényegesnek tartom azt is, hogy a kedves hallgatók a mai elektronizált és manipulált világban felfedezzék az önálló gondolkodás értékét és szépségét. Nem mindig könnyű rávezetni valamire az embereket, de örülök, amikor sikerül. A vizsgáztatásnál is arra szeretném rávenni a hallgatókat, hogy gondolkodjanak. És amikor elhangzik a kulcsszó, akkor már meg is van a jeles osztályzat. Úgy veszem észre, hogy a hallgatók értékelik ezt a felfogást, ezt a különelőadásaim látogatottságán tudom valamelyest lemérni.

Egyik írásának azt a címet adta: A filozófia mint a teológiai gondolkodás előzménye.

Valamikor régen még nem létezett filozófia, a teológiai tanulmányok előtt a facultas artium keretein belül a logikával és a dialektikával, a grammatikával és a retorikával foglalkoztak a hallgatók. A nyugat-európai teológia – amely a kinyilatkoztatásra épül, és azt vizsgálja behatóan – feltételez bizonyos filozófiai kérdéseket, melyek nem feltétlenül bibliai ihletésűek. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a Jóisten és az Egyház nevében nem csak tévtanokat nem szabad hirdetni, de butaságokat sem szabad mondani. A teológiának előfeltétele a filozófiai tudás. Ha a kinyilatkoztatás Isten és ember találkozását tárja elénk, vagyis párbeszéd Isten és ember között, akkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy az ember részéről mit feltételezhetünk, vagyis milyen adottságai vannak annak, akit Isten megszólít. Filozófiai nyelven fogalmazva: az emberben ott van a potentia oboedientialis, vagyis egy képesség arra, hogy befogadja az isteni kinyilatkoztatást. Immanuel Kant ezt úgy fogalmazta meg, hogy minket az érdekel, mit tudhatok, mit kell tennem, és mit remélhetek. Mindez visszavezethető arra, hogy ember vagyok, olyan lény, amely egyedül képes arra, hogy feltegye ezeket a kérdéseket.

Ön gyakorló lelkipásztor is a Táltos utcai Szent Kereszt Templomigazgatóságon. Vajon hogyan lehet kamatoztatni az elvont filozófiai – vagy teológiai – ismereteket a pasztorális területen?

Miután befejeztem a tanulmányaimat, bizony reszketve mentem be a plébániai hittanosok csoportjába, ahol csupa első elemista várt rám. Kant és Zakariás próféta világából kellett átlépnem az ő világukba, ami nem volt könnyű. A filozófia abban segít, hogy az ember meg tudja fogalmazni a megfelelő kérdéseket. Emellett azt is megtanuljuk, hogy az értelmetlen kérdéseket elhagyjuk. Sokszor kérdezik a papokat, hogy Isten miért engedi megtörténni ezt a sok rosszat. Erre azt szoktam mondani, hogy ha én erre válaszolni tudnék, én lennék a Jóisten. Ugyanakkor ne tessék annyira igyekezni a Jóisten elszámoltatásával, mert azért mi magunk is elkövetünk olykor valami rosszat. A prédikációban is meg kell tudnunk fogalmazni a kérdéseket, s azokra lehetőleg úgy kell válaszolnunk, hogy azzal eligazítást nyújtsunk a híveknek az elkövetkező héten. Kész receptek nincsenek, az Egyház senki helyett nem élheti a keresztény életet, de hátha talál valaki a szavainkban egy olyan gondolatot, amely a segítségére lehet. Az egyik paptársam mondta egyszer, hogy a híveket nem szabad mindig kritizálni. Inkább úgy kell fogalmaznunk: »Látjátok testvérek, azt teszitek ti is, amire az evangélium tanít, vagy legalábbis igyekeztek, hogy képességeitek szerint mindent megtegyetek. A következő héten sem kell mást tennetek, mint kitartani ebben az igyekezetben.«”