Mi lesz majd másnap?

„Hol közelebb, hol távolabb állnak egymástól, irányvonalaikban, módszereikben különböznek egymástól. A választópolgár ismeri ezeket a meghatározásokat, tudja, melyik párt mit képvisel, és eszerint le is tudja rá adni a szavazatát. Ismeri az irányvonalat, ami mentén megkapja a közelebbi és távolabbi jövőképet. A Fidesznél világos az irány, tudjuk, ki a vezető, látjuk a jelölteket. A másik oldalon azonban fogalmuk sincs, mit kezdjenek a jövőnkkel.

Az ellenzéki pártok, felbuzdulva Hódmezővásárhely sikerén (amit azért erős túlzás saját maguknak tulajdonítani, bár úton-útfélen megteszik ezt), úgy döntöttek, azt a taktikát választják, hogy visszalépkednek az általuk legesélyesebbnek tartott ellenzéki kihívó javára. Ennek értelmében láthatunk ugyan plakátokat, szórólapokat a jelöltjeik képeivel, de közben a »kedves választóink, kérem a választókerület legesélyesebb ellenzéki kihívóját támogassák« felhívással kampányolnak. Ami, valljuk be, kissé ambivalens, és nem is igazán érthető, hogy kire is gondolnak maguk közül, hiszen vannak egy páran.

A cél közös: eltakarítani Orbán Viktort. Ez azért elég szegényes jövőkép, és az országra nézve eléggé kétségbeejtő. Nem azért, mert nem lehetséges, hogy a jövőben nem Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt, hanem azért, mert nem látjuk, hogy ha nem így, akkor mégis, hogy fogják hívni. Az ellenzéki pártok teljes identitásfeladást hajtottak végre, éppen ezért ki tudja, most kire fog szavazni a választópolgár az ő esetükben.”