Az Alaptörvényből már világosan látszott, hogy a stratégiai célok közé tartozik az önkormányzatiság leépítése. Kikerült az alkotmányos jogok közül a települések önkormányzáshoz való joga, ami már önmagában azt okozhatja, hogy ha valaki majd épp úgy gondolja, a kisebb településeknek nem lesz joguk önkormányzatot alapítani. Aztán a törvény átrendezte a feladatköröket, és megszűnt a kétezer lakosúnál kisebb települések önálló hivatali lehetősége. Elvitték az egészségügyi intézményeket, a kórházakat, amivel talán egyet is lehet érteni, hiszen a fekvőbeteg-ellátásnak komoly szakmai irányításra van szüksége. De elvették az önkormányzatoktól az oktatási intézmények fenntartói jogosultságát, a háromezer főnél kevesebb lakosú települések esetében pedig az iskolaüzemeltetési jogot is. Ezzel az iskolákat és az önkormányzatokat is rövid pórázra fogták, hiszen úgy vették el az intézményeiket, hogy közben alapítvány vagy egyház fenntarthat iskolákat. Ez a kérdés ma is az Alkotmánybíróság előtt van. Mindezzel párhuzamosan több pénzt vontak ki az önkormányzatok költségvetéséből, mint amennyit a települések e feladataikra költöttek. Ezt annak idején az akkoriban önkormányzati államtitkár Tállai András is elismerte, noha ő érthető okokból 50-60 milliárdot emlegetett, mi viszont 110 milliárd forintos különbségről beszéltünk. Ám a lényeg az: már 2010 és 2014 között világos volt, hogy az önálló önkormányzatiság nem tetszik a kormánynak. Minden, ami történt, az önkormányzatok és a választott tisztviselők, illetve a közszolgaként ott alkalmazott emberek hatalomtól való függését erősítette.”