Ebbe nem lehet belenyugodni

„Mi lenne az új kezdet az önkormányzatiság számára?

Tiszta viszonyok. Egészséges forrás- és feladatmegosztás az állam és az önkormányzatok között. Egyrészt azért, mert a demokratikus berendezkedésnek ez az alapja 1990 óta, másrészt mert a feladatok helyben sokkal jobban lebonyolíthatók, így az ország hatékonyabban működhet. De ma nem az a cél, hogy átláthatók legyenek a folyamatok és hogy a közjó szolgálatában legyenek elköltve azok a források, amelyek helyben felhasználhatók fejlesztésre. Ebből fakadnak az önkormányzatiság ellen irányuló törekvések. A polgármesterek vagy zavaró tényezők, vagy beállnak vazallusnak azért, hogy a településük előrébb jusson.

Választaniuk kell a konfrontáció és a fejlesztési pénzek között?

Így van. Ma csaknem ezerhatszáz olyan település van, ahol kevesebb a bevétele az önkormányzatnak, mint amennyit a kötelező feladatokra el kell költenie. Itt nem bérekről, hanem a szolgáltatások költségeiről van szó: közlekedés, út, járda, vízelvezetés, hulladékgazdálkodás, bölcsőde, óvoda vagy szociális szolgáltatások, ellátások.

Pedig a kormány büszke az új önkormányzati törvényre, miként az adósságrendezésre is.

Az Alaptörvényből már világosan látszott, hogy a stratégiai célok közé tartozik az önkormányzatiság leépítése. Kikerült az alkotmányos jogok közül a települések önkormányzáshoz való joga, ami már önmagában azt okozhatja, hogy ha valaki majd épp úgy gondolja, a kisebb településeknek nem lesz joguk önkormányzatot alapítani. Aztán a törvény átrendezte a feladatköröket, és megszűnt a kétezer lakosúnál kisebb települések önálló hivatali lehetősége. Elvitték az egészségügyi intézményeket, a kórházakat, amivel talán egyet is lehet érteni, hiszen a fekvőbeteg-ellátásnak komoly szakmai irányításra van szüksége. De elvették az önkormányzatoktól az oktatási intézmények fenntartói jogosultságát, a háromezer főnél kevesebb lakosú települések esetében pedig az iskolaüzemeltetési jogot is. Ezzel az iskolákat és az önkormányzatokat is rövid pórázra fogták, hiszen úgy vették el az intézményeiket, hogy közben alapítvány vagy egyház fenntarthat iskolákat. Ez a kérdés ma is az Alkotmánybíróság előtt van. Mindezzel párhuzamosan több pénzt vontak ki az önkormányzatok költségvetéséből, mint amennyit a települések e feladataikra költöttek. Ezt annak idején az akkoriban önkormányzati államtitkár Tállai András is elismerte, noha ő érthető okokból 50-60 milliárdot emlegetett, mi viszont 110 milliárd forintos különbségről beszéltünk. Ám a lényeg az: már 2010 és 2014 között világos volt, hogy az önálló önkormányzatiság nem tetszik a kormánynak. Minden, ami történt, az önkormányzatok és a választott tisztviselők, illetve a közszolgaként ott alkalmazott emberek hatalomtól való függését erősítette.”