A (neo)liberalizmus is marxizmus, csak lereszelték róla az őszinte – bár mégoly rettenetes! – hiteket, és minden maradék identitást, tradicionalizmust.
„Pontosan így van. Csak ezt nem látjuk, mivel felnőtt már három nemzedék, amelyet a marxista történelemszemlélet alapján oktattak históriára, ugyanis a (neo)liberalizmus is marxizmus, csak lereszelték róla az őszinte – bár mégoly rettenetes! – hiteket, és minden maradék identitást, tradicionalizmust. Igen, minden messianisztikus, világmegváltó – vagyis elmebeteg – ideológia csak és kizárólag antitradicionalista társadalmakban képes hatalomra vergődni. S a világmegváltó, elmebeteg ideológiák sorában a legifjabb és legrettenetesebb, vagyis a mai neoliberalizmus már nem egyszerűen küzd a tradicionalizmus ellen, hanem első számú axiómája, hogy a tradicionalizmus az eredendő bűn, a nácizmus maga.
A hagyományban és a hagyománytiszteletben hentereg mindaz, amit a mi világmegváltóink meg akarnak haladni: a vallás; Isten; hit; nemzet; család; identitás; férfi és asszony; gyerek; természet (senkit ne tévesszen meg az »zöldek« természetrajongása, ők a természet legelszántabb, legbigottabb, legmegátalkodottabb gyűlölői!); haza; história; múlt; idő; könyv; Gutenberg-galaxis; kötelező olvasmány, Thomas Mann, Gárdonyi, Jókai; iskola, fegyelem, számonkérés, nevelés, büntetés, tekintély; hierarchia; valahová tartozás.
Ebben a végtelenül beteg világban már a végtelenül kommunista Bertolt Brecht is náci, hiszen így sóhajt fel egy meggondolatlan pillanatában:
A szegény B. B.-ről
1. Én, Bertolt Brecht, a fekete erdőkből / származom. Anyám a városba vitt,
midőn méhében feküdtem. S az erdők hűvösségét / megőrzöm magamban halálomig.
2. Az aszfaltváros az otthonom. Valamennyi / halotti szentségét magamhoz vettem:
ujságokat. És dohányt. Pálinkát. / Gyanakvón, lustán és végül elégedetten.
Szegény, szegény, végtelenül cinikus Brecht, akitől megkérdezték egyszer, ha már egyszer kommunista, akkor miért Amerikába menekült a nácik elől, miért nem a Szovjetunióba, s akkor azt válaszolta, hogy azért, mert Moszkvában nem kapna elég cukrot a kávéjába.
Szegény, szegény, elviselhetetlen Brecht, ha ezt a verset ma írná, azonnal megkapná a »Völkisch« vádat, ami rosszabb (mert kiterjesztőbb) a nácizmus vádjánál. Még hogy az »erdők hűvösségét«, a származás helyét, az eredetet megőrzöd magadban halálodig? »Völkisch!« Nincs származás! Nincs eredet! Nincs emlék! Nincsen múlt és ragaszkodás! Különösen nem a Fekete-erdőhöz! Még hogy Fekete-erdő…”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
„Az ilyen mértékű béremelés mögött nincs fedezet, ezért az szükségszerűen adóemelésekhez vagy megszorításokhoz vezetne” – hangsúlyozta a Számháború című műsorban Szalai Piroska.
A hegeli dialektika szerint minden tézis megszüli az antitézist.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
A fővárosi ellenzéki elit ezt szemlélve arra számít, hogy Magyar Péter kormányra kerülve mégis azt teszi, amit ma az ellenzéki Oroszország-szakértők képviselnek?
Szóval ezt a jelenséget úgy hívják, hogy ejaculatio praecox, és igen sokan produkálják mostanság.
