Céline, az antiszemita

„Van úgy, hogy az ember ordas nagy antiszemita. Ennek tetejében üldözési mániájával is kínozza környezetét, elsősorban kiadóját, amellyel folyamatos elszámolási vitában áll. És van úgy, hogy mindemellett ez a valaki a szegények orvosa, Semmelweis Ignác nagy csodálója. Ráadásként pedig a XX. század egyik írózsenije is.

Louis-Ferdinand Céline-ről (1894–1961) van szó, aki ha semmi mást nem tesz le az asztalra élete során, mint az Utazás az éjszaka mélyére című regényét (1932), már jogot formált volna helyére a Parnasszuson (Céline-t Zolával és Camus-vel emlegetik egy lapon).

Sajnos letett. És most nem későbbi, szintén kitűnő regényeire gondolok. Hanem antiszemita pamfletjeire, amelyek pár hete ismét irodalmi és politikai vihart kavartak Franciaországban.

Nehéz ügy ez. Egyrészt itt van az Utazás, amely valóságos vádirat az első világháború tömegmészárlása, a nacionalizmus, a társadalmi igazságtalanságok és a francia elit ellen. Joseph Conrad gyarmati rettenete, Kafka iszonyata és a legsötétebb humor egyszerre jellemzi ezt a művet. Kíméletlen könyv, orrba vágja az olvasót. Szokták a második világháború nem kevésbé zseniális regényéhez, az Ötös számú vágóhídhoz is hasonlítani. Vonnegut meg is jegyezte: Céline a nyugati civilizáció összeomlásának legkiválóbb históriáját nyújtja át olvasóinak.

A regényben még nyoma sincs antiszemita gondolatoknak. Ehhez képest pár év múlva kiadója, a Gallimard, elkezdi publikálni az említett pamfleteket. Aztán jött Franciaország náci megszállása. Az pedig, hogy Céline kollaboráns lett, enyhe kifejezés: mintha elérkezettnek látta volna az időt, hogy bosszút álljon Franciaországon. Megnyilvánulásai ekkor már olyannyira véresszájúak, hogy a németek elkezdenek gyanakodni, nem a bolondját járatja-e velük.”