Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Az a kérdés, meddig van kormánytól független sajtó, és mi lesz, ha megszűnik.
„A magyar sajtó egymásba ágyazott válságok sorával küzd, és ezeknek csak egy részét okozza Orbán Viktor. Megoldani se tudná egyedül, ha holnaptól megtérne, és váratlanul a közjóért kezdene dolgozni. A hirdetőkkel például nem az a baj, hogy beleszólnak a tartalomba, hanem hogy hatékonyabb felületeket találtak a globális internetóriásokban – amelyek semmiféle közteherviselésben sem óhajtanak részt venni, nem utolsósorban ebből származik a versenyelőnyük. Őket nem a magyar kormány fogja megadóztatni, mert a portán sem engedik be: ezért van szükség félmilliárd európai polgár közös súlyára. És nem csak ezért, de ezt később.
A Politis harmincezer előfizetőt akart összeszedni, ami csekélységnek hat egy tízmilliós országban, de máris igen bátor vállalásnak, ha megnézzük, hányan hajlandóak pénzt adni a tájékozódásért. Magyarországon ez gyakorlatilag a nyomtatott újságokat jelenti, lévén hogy a fizetős online tartalom elhanyagolható.
Ennél alig több fogyott a Népszabadságból, mielőtt Orbán bezáratta. Ilyen nagyságrendű a HVG eladása is – és ezek a legnagyobbak, több évtizedes múlttal. Ha az összes közéleti kiadványt összeadjuk – napi- és hetilapokat egy kalapba –, akkor az jön ki, hogy Magyarországon százötvenezernél többen nem áldoznak a pénzükből újságra. Ez viszont egyáltalán nem általános jelenség. A legnagyobb finn napilap, a Helsingin Sanomat naponta negyedmillió példányt ad el egy öt és fél milliós országban – és utána jönnek a többiek, számosan. A nyolcmilliós Ausztriában csak a Kuriert olvassák annyian, mint nálunk a komplett szeriőz sajtót. A magyarok felét számláló szlovákok pedig képesek eltartani a hatvanezres példányszámú Pravda mellett a feleakkora Sme-t.
Biztos azért, mert mi, magyarok már eleve mindent tudunk.
Dudás Gergely próbálkozása persze nemhogy sok sebből vérzett, de a beleit húzta maga után. Nem létező újság kért támogatást, hanem egyetlen nem különösebben ismert ember, aki sem stábot, sem tartalmat, sem megkerülhetetlen életművet nem tudott felmutatni. Ráadásul okkal mondta a megcélzott közönség, hogy amit Dudás tervez, az létezik. Van kormánytól független sajtó különféle ízekben, tényfeltáró, szórakoztató, szigorúan objektív és véleményes.
Csak az a kérdés, meddig van, és mi lesz, ha megszűnik.”