Az elmaradt (elhalasztott) Horthy-emlékmise margójára

„Sokkal inkább járna a kegyeletes megemlékezés a levél szerint a Donnál halálra fagyott honvédeknek és munkaszolgálatosoknak, a Horthy-rendszer szociális igazságtalanságait elszenvedő szegényparasztságnak, a több százezer Auschwitzba deportált zsidó, roma testvérünknek és persze a háborúba rángatott ország ártatlan civil áldozatainak. Mi világosan jeleztük, hogy nem csak a zsidó, de a nem zsidó magyarok ellen elkövetett bűnökről sem akarunk elfeledkezni.

Még ezt is mondta volna az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor:

»Horthy Miklós történelmi, politikai karaktergyilkosság áldozata, akinek személyiségét, életútját tudatosan bemocskolták, eltorzították. Részleteiben elemezni, tényekkel szembesíteni az évtizedeken át tudatosan torzított, Horthy Miklósról alkotott képet, történészek feladata, felelőssége.«

Karaktergyilkosság?

Egy olyan embernek, akit – már bocsánat a kifejezésért – csakis bonyolult nagypolitikai alkuk eredményeként nem ültettek a vádlottak padjára?

Komolyan gondolja ezt a magyar Országgyűlés alelnöke, parlamenti képviselő?

Milyen becsülete volt, van és lesz annak az embernek, akinek a korszakát tökéletesen írta le a népi író, politikus, paraszti származású, egyébként antikommunista Kovács Imre, a Néma forradalom (1937) című könyvében. Megdöbbentő képet kaphat az olvasó, amikor megismeri a Horthy-korszak gazdasági és társadalmi berendezkedését, a hozzá tartozó nagybirtokrendszert, valamint a jogfosztottsággal szembeni paraszti ellenállást. 1937-ben, az elfojtás, a reménytelenség hívja elő a lázadás kétségbeesett, önsorsrontó formáit, az egykézést, az öngyilkosságok kiugró számát, a szekták egyre nagyobb népszerűségét.

Mindenki tudhatja, hogy mi lett Kovács Imrének, illetve könyvének, a Néma forradalomnak a sorsa abban a rendszerben, amit az Országgyűlés alelnöke, parlamenti képviselő dicsér és példaképpé emel. A könyv első két kiadása azonnal elfogyott, ám harmadik kiadásra már nem került sor, mert azt lefoglalta a hatóság. A szerzőt letartóztatták, majd osztályellenes izgatásért és nemzetgyalázásért háromhavi börtönre ítélték, amit az általános amnesztia miatt nem kellett végig letöltenie. Diplomát viszont – bár egyetemi tanulmányait befejezhette –, nem kaphatott. Én, ha valakiről, inkább Kovács Imre bátorságáról vennék példát.

Kérdezem: ha azt állítja az Országgyűlés alelnöke, parlamenti képviselő, hogy Horthy megítélését a történészekre kell bízni, akkor ő maga miért nem teszi azt?

Ha úgy gondolja, erre a feladatra ő is megfelel, akkor miért nem idézi Kovács Imrét?”