Trump és a felnőttek

„Ha van hasonlóság Hitler és Donald J. Trump között, az az, hogy a varázsuk népszerű hiedelmekre épül. Hitler nyíltan azt ígérte, hogy a felsőbbrendű Németországé lesz az egész világ. Trump csupán éreztette, hogy Amerika újra az lesz, ami volt: a fehérek országa.

Az elmúlt hétvégén viszont Trump legközelebbi munkatársai mást mondtak a nyilvánosság előtt, mint a főnökük. A müncheni biztonsági konferencián H. R. McMaster, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója – ez az az állás, amelyet valaha olyan nagyágyúk, mint Henry Kissinger és Zbigniew Brzezinski töltöttek be – kijelentette, hogy a Kreml beavatkozása a 2016-os amerikai választásba »elvitathatatlan«. Az elnök azonban nyomban leintette: egy tweeten. Szerinte a tábornok »elfelejtette« megemlíteni, hogy az orosz beavatkozás semmit sem változtatott a választás kimenetelén, és így ő legitim elnök.

Amikor ezt a tárcát írom, McMaster a helyén van.

A müncheni hallgatóság viszont nehezen tudta eldönteni, hogy ki az úr Washingtonban. Sigmar Gabriel, a német külügyminiszter, nyilván örült McMaster atlantista vélekedéseinek, de nem döntötte el, mi számít: »a tettek, a szavak, avagy a tweetek?«. Kersti Kaljulaid, az észt elnök szerint az atlanti szövetség él és virul, mert – ha jól érti – a Pentagon növeli Kelet-Európa katonai támogatását.

Itt, Washingtonban Rex Tillerson, az amerikai külügyminiszter hosszú interjút adott vasárnap este a CBS-nek. Keményen, de más hangnemben nyilatkozott Észak-Koreáról, mint az állandóan csak fenyegetőző elnök. Amikor a riporter arról faggatta, hogy valóban »idiótának« hívta-e Trumpot egy privát beszélgetés során, huncut mosollyal válaszolt. Nem mondott se igent, se nemet, de nem volt kétséges, hogy mit gondol elnöke külpolitikai tudásáról és nézeteiről.

Egyelőre ő is a helyén van.”