Lokálpatriótákról és jöttment iszákosokról

Mélyen átérzem Belső-Erzsébetváros polgárainak ingerültségét. Ha ottani lokálpatrióta lennék, kikérném magamnak, hogy a kerületet bármelyik jöttment iszákos „bulinegyednek” nevezze.

Sokszor eltűnődöm, miért épp a VII. kerület körúton inneni háromszöge vált vigalmi negyeddé. Biztosan számos okkal magyarázható a jelenség, ezek egyike a vigalom igénye; a másik pedig az, hogy a hajdani Tabánt és a réges-régi Óbudát eldózerolták. Az igény felszínre tört és megtalálta helyét.

A cifra népség lakta Tabánban úgyszólván természetes volt a könnyűvérű nők jelenléte, és egyik kiskocsma érte a másikat, köztük Poldi bácsi – Krausz Lipót – Mélypincéje. Ám a vendégkör egészen más volt: tivornyázó britek és széles kedélyú taljánok helyett Krúdy Gyula itta a homoki fehérbort csendesen. És közben megírt három tárcát, és másik háromra vett fel előleget a kiadójától, mert az óbudai Templom utca 15 szám alatti földszintes, kopott házban, ahol élete utolsó éveit töltötte, már a villanyáramot is kikapcsolták, és nyakára jártak a hitelezői. Daliás idők!

Mindazonáltal úgy hírlik, a népszavazás csúfos kudarc lesz, holott a helybéliek megmutathatták volna, hogy nem kérnek a kapualjak felszáradt hányadékából. (Amelyben, mint Mágenheim doktortól tudjuk, mindig van sárgarépa.)