„Ez volna a történelmi párhuzam, az évfordulós egybeesés. Amúgy most minden más. Nincs most itt olyan gazember, akinek legalább ahhoz lenne mersze, hogy fegyvert fogjon, ugyan, kérem! Gyáva kis patkányok szaladgálnak szerteszéjjel, és a virtuális világban fényképeket posztolgatnak a fejbe lőtt miniszterelnökről, aláírván: »Keresd a hibát, én nem találtam.« Ó, hát persze… Miért is találná a hibát a fejbe lőtt Orbán Viktor fotómontázsán a pécsi szocialisták vezetőségi tagja, bizonyos Simon József, afféle hamisítatlan disznófejű kisúr, fröccsöntött Horvát-Sanovics, Sztanykovszky Tibor, Pogány (Schwartz) József – az örök és kiirthatatlan, rohadt lumpenproli friss sarjadása.
Neki ennyi jutott: hogy fejbe lőtt Orbán Viktor-képeket tegyen fel a virtuális valóságba, ahol az elvtársai sikkantgatnak a gyönyörűségtől a kép láttán, a pártja meg kiad egy igazi, hamisítatlan lumpenproli nyilatkozatot a »gyűlöletkeltésről«, így vigyorogva össze az elvtársakkal és a disznófejű kisúrral a reterát mögött, és aztán tényleg naponta elképzelik, újra és újra kéjesen, hogy miképpen lőnének fejbe bennünket az első adandó alkalommal, amikor ezt újra megtehetnék, persze miután már le vagyunk fegyverezve és gúzsba vagyunk kötve, és semmi esélyünk a védekezésre, pontosan ezek és így lőtték agyon a cári családot is, ugyanígy, gyerekestül, asszonyostul, szolgálóstul, majd a sortűz után életben maradottakat puskatussal agyonverték, és sokáig, életük végéig erről adomáztak a vodkák fölött, erről, a »hőstettükről«.