Mitől emelkedik majd fel Kelet-Európa?

„Nagy visszhangot váltott ki néhány napja a kormányközeli sztártörténész, Békés Márton Mandineren megjelent esszéje, amiben azt fejtegeti, hogy Kelet-Közép-Európa most fog hasznot húzni történelmi lemaradásából és beelőzi az évszázadokig hiába követett Nyugat-Európát. Bár az nem teljesen világos, még a terjedelmes szöveg végére jutva sem, hogy pontosan miben (talán mindenben?) kerekedünk felül a hanyatló Nyugaton, mindenesetre eme eposzi víziója mögött nehéz nem felfedezni a kormány új történelmi narratíváját.

Anélkül, hogy történelmi tablón mutatnánk be a Nyugathoz tartozásra irányuló törekvésünket, elég leszögezni, hogy a rendszerváltozás óta a hazai politikai elit teljes spektrumában konszenzus volt ezt illetően. Számunkra a fejlődés iránya a Nyugat felé haladás, elsősorban jóléti szempontból. A hangsúlyok ugyan eltértek, a jobboldal ezt nemzeti identitásunk, tradícióink megtartásával képzelte el, míg a baloldal akár ezek feladása árán is megvalósította volna.

A minap azonban megjelent Békés Márton tanulmánya, amelyben intellektusának fáklyájával megvilágítja nekünk, hogy végig tévúton jártunk, amikor Nyugat-Európa volt a követendő minta. Megnyugtató válasz lehetne ez arra a keserű felismerésre, ami uniós csatlakozásunkat keretezte: Nyugat utolérése egy sor objektív és lélektani okból jelenleg elérhetetlen. De most már tudjuk, hogy ez nem is baj. Azt viszont tegyük hozzá, hogy ez a lemaradás a mélyben fekvő strukturális, kulturális, történelmi örökségen túl a magyar politika főszereplőinek gyászos teljesítményének is köszönhető.

A Fidesz-kurzus nagy felismerése, hogy egy új történelmi narratívával le kell söpörni eddigi kudarcainkat és egy bűvésztrükkel fényes jövőt lehet rittyenteni, mintha mi, szerencsétlen halandók eddig egyszerűen csak nem láttuk volna a fától az erdőt.”