Mi nem fogadtunk be senkit titokban

2018. január 13. 11:31

Azzal, hogy mi a schengeni határt védjük, egy uniós kötelezettségnek teszünk eleget. Mi akkor is így tettünk, amikor az Unió és néhány tagállam vezetése az anarchiát ünnepelte, vagyis azt, hogy határokra való tekintet és ellenőrzés nélkül egy háborús övezetből százezrek jöttek szabadon Európába. Interjú.

2018. január 13. 11:31
Gulyás Gergely
Gulyás Gergely
FüHü

„A legtöbb vitát a menekültügy váltotta ki, a bírálatokból rendre az olvasható ki, hogy a magyar vezetésből hiányzik a szolidaritás.

Mi ezt fordítva éljük meg. Úgy látjuk, hogy a szolidaritás és a racionalitás egyszerre hiányzik az Unió vezetéséből ebben a kérdésben. A racionalitás hiányát a kvótarendszer további erőltetése jelenti, miközben arról már kiderült, hogy a gyakorlatban értelmetlen és végrehajthatatlan. Ami a szolidaritást illeti: mi háromszáz milliárd forintot költöttünk a határ védelmére, ebből az EU semmit nem térített meg.

Gondolom azért, mert mi önhatalmúlag döntöttünk a kerítésről, nem pedig egyeztetett európai elképzelés alapján. Szóval lehet ilyen kérésünk, de nem követelhetjük a pénzt.

Azzal, hogy mi a schengeni határt védjük, egy uniós kötelezettségnek teszünk eleget. Mi akkor is így tettünk, amikor az Unió és néhány tagállam vezetése az anarchiát ünnepelte, vagyis azt, hogy határokra való tekintet és ellenőrzés nélkül egy háborús övezetből százezrek jöttek szabadon Európába. Mi a kerítéssel ma sem csak a magyar, hanem az európai polgárokat is védjük. Mások a mai napig nem képesek a schengeni határok védelmére, azaz közösségi jogot sértenek, majd a jogsértés miatt előállt helyzetben a szolidaritásra hivatkozva követelik az illegálisan Európába érkezett személyek elosztását. Szerintem jogsértésre szolidaritás iránti igény nem alapítható.

Igaz-e az, amit a külügyi helyettes-államtitkár nyilatkozott, hogy Magyarország titokban befogadott 1300 menekültet?

Mi titokban senkit nem fogadtunk be, mindig is azt hangsúlyoztuk, hogy a nemzetközi jog általános szabályai alapján lehet valaki oltalmazott Magyarországon. Tehát mi a kvótarendszer alapján senkit nem fogadtunk be, de ettől függetlenül a bíróságok nyilvános eljárásban döntenek arról, hogy a Genfi Egyezmény alapján kit illet meg oltalmazotti státusz és kit nem.

Önök egyébként a kampányukat is a menekültügyre építik. Ezt azért teszik, mert evvel tudnak leginkább hatni a választókra?

Az elmúlt két év európai választásai során Lengyelországtól Csehországon, Ausztrián és Hollandián át Németországig mindenhol ez volt a legfontosabb kérdés. Mi szerintem jó választ adtunk a migráció kihívására, ezért szívesen beszélünk is a szerintünk helyes megoldásról, de ha egész Európában, így Magyarországon is, nem ez lenne a legfontosabb kérdés, akkor több tér és alkalom jutna arra, hogy az elmúlt hét és fél évben közösen elért eredményeinkről beszéljünk. Ez sem lenne ellenünkre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2018. január 13. 21:22
Köztörvényes bűnözőket szolgálsz,Gergő!
he-he
2018. január 13. 19:42
Nem a faszt nem,továbbra is szopd a cigány faszát te köcsög!
Cezar
2018. január 13. 18:17
Szokásos bla..bla.. beszél, de nem mond semmit.
Budai Katalin
2018. január 13. 17:03
Remek ember ez a Gulyás Gergely! Értelmes, intelligens, felkészült és még humora is van! Sok sikert a frakció vezetéséhez!:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!