Cigány minimum kéne, meg sok cigány Vajk

„Egy bő éve, az »Így oldd meg a cigányügyet« című írásodban összefoglaltad a problémákat, illetve később megoldási javaslatokat vázoltál. A realizmusod figyelemreméltó, de erősen kritikus hangvételt ütöttél meg mind a cigányság leszakadó részével, mind pedig azokkal az aktorokkal szemben, akik valamilyen formában részesei az ügynek. Mit szólnak ehhez ők maguk, mennyire fogadják el a véleményed?

Csak a legszűkebb baráti körben szoktunk a megítélésemről beszélgetni, arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. Azt gondolom, nagyon jókor szólaltam meg, amikor legelőször a Heti Válaszban írtam arról, cigányügyben hogyan is állnak a dolgaink. Az ember próbálja a saját súlyát mérni. És én néhány évvel ezelőtt már megmondtam, hogy nem lesz, aki vezesse a villamost, kivigye a levelet, vagy ágytálat cseréljen, mert a magyar munkaerőpiacról elfogy a képzett munkaerő. Ez a probléma most szembejön velünk, s bár nem öröm visszaigazolva látni a korábbi feltevéseket, de legalább önmagam előtt biztos lehetek abban, szükséges, amit csinálok. Fontos, hogy továbbra is merjem kimondani, amit látok, és amit gondolok, bár az egyik oldal némely képviselője szerint látszatkonzervatív vagyok, a másik oldal szerint pedig sosem voltam igazi liberális.

Áruló vagy?

Egyesek szerint biztosan. Frissdiplomásként Sorostól munkát, fizetést, társadalmi előbbre jutási lehetőséget kapva miért ne hihettem volna valóban abban, hogy egy multikulturális Európai Egyesült Államok – 2000-ben járunk – érdekes és jó kihívás lehet? Hogy egy színes, összekevert világ izgalmas lesz? És miért ne érezhettem volna, hogy ennek a nyertese lehetek? Az ember nem azért válik »árulóvá«, mert korábban valamit másképp látott, mint ma, hanem mert körülöttünk változnak úgy a dolgok, amelyekre felelős embereknek reagálniuk kell. Ezek az aktorok pedig nem reagálnak, hanem beleragadnak régi, folyamatosan mantrázott dolgokba, amelyek valójában már akkor sem működtek. De nekem is rá kellett jönnöm, a Soros-univerzum nem ad választ a problémákra.

Nem kellene emiatt magyarázkodni, nem te vagy az egyetlen, akit fiatalon burokban tartott egy mikroklíma, de aztán találkozott valóság nagybácsival és akkor jött rá, hogy a dolgok egyáltalán nem úgy működnek, ahogy azt ott, abban a közösségben elmondták.

Ez egy érési folyamat, amit az ember végigjár. Számomra pedig azért volt különösen fontos, hogy a kvázi megmondóember szerepkörben se legyen identitásproblémám. Tehát, ha Magyarországon bárki a közéletben mond valamit, fontos a meggyőződés, hogy amit képvisel, amiben hisz, az valós. Ha ezt nem kell keresgélnünk magunkban, az jó dolog. De azt látom, hogy nagyon sok ember keresgéli a saját hitelességét.”