„Már alapból azon hosszasan lehetne polemizálni, hogy maga a felvételi procedúra szükséges-e egyáltalán, hisz a gyerekeket stresszeli, és sok esetben nem is azt méri, amit a tananyag elvár. Kitehető-e ennek egy negyedikes, hatodikos vagy nyolcadikos? Igen és nem. Fontos lenne, hogy találkozzanak olyan helyzetekkel, amelyekben nyomás alatt kell teljesíteniük és ne csak az érettségikor szembesüljenek ezzel, viszont ennyi idősen nem biztos, hogy úgy teljesít egy diák, ahogy azt a képességei megengednék. Azért valljuk be, egy fárasztó hét utáni szombat délelőttön, nem túl könnyű megoldani semmilyen feladatlapot, pláne, ha a felvételi múlik rajta.
Alapvető probléma még az is, hogy mindenkinek ugyanazt kell végigcsinálni, a feladatsor nem differenciált, nem tesz különbséget a diákok képességei között. Én személy szerint annak vagyok a híve, hogy minden iskola maga állítsa össze a felvételi feladatlapokat, és mérhesse maga, milyen képességeket tart fontosnak. Tudom, ez annak a dolgát nehezíti meg, aki hat-nyolc intézménybe is beadja a jelentkezést, bár teljesen feleslegesnek tartom, hogy valaki ennyi helyre jelentkezzen. Ha a képességnek, érdeklődésnek megfelelően választják ki az iskolákat, akkor három is bőven elég ahhoz, hogy valamelyikbe nagy bizonyossággal bekerüljön a gyerek.
Azt sem tartom elfogadhatónak, hogy csak az az iskola hirdethet felvételi elbeszélgetést, amely kéri a központi felvételi megírását is. Hogy ez miért van így, nem tudom, és nem is értem. Hisz sokszor a felvételi elbeszélgetés sokkal többet ér, és jóval több dolgot elárul egy diák képességeiről, személyiségéről, mint egy teszt.”