Buta parasztok, okos riporterek

„Mindez a sokadik egy kaptafára készült indexes (24.hu, hvg.hu és a lista szabadon bővíthető) videó után jutott eszembe. Ezeknek az a lényegük, hogy felbukkan valami közéleti hír, Soros-plakátok vagy őcsényi falugyűlés, teljesen mindegy, a budapesti sajtómisszionáriusok autóba vágják magukat, „lemennek” vidékre. Ott menetrendszerűen a következő zajlik: a riporter félszeg, gúnyos mosollyal, és felettébb rejtélyesen bejelentkezik a főtérről, de már akkor nyilvánvaló, hogy a sok buta paraszt ebből rosszul jön majd ki. Aztán bemennek a kocsmába, interjúznak két-három részeg barommal, megállítanak pár biciklis nénit, azzal nagyjából készen is vannak. Elmennek még a polgármesteri hivatalba is, ahol meglepő módon senki nem fogadja őket, pár vágókép gólyákról, cicákról, árkokról és eldobott üvegekről, azzal kész is, irány a rejteket adó főváros. Hogy az egészet még Budapestről megszervezzék, előre bejelentkezzenek, hogy kapcsolatot, ismerőst, helyi segítőt keressenek, nyilvánvalóan senkinek nem jutott eszébe.

Ez ma a faluriport.

A két világháború között még úgy volt, hogy Illyés Gyula, Kodolányi János, Féja Géza, meg persze a falukutatók, Szabó Zoltán, Kovács Imre és a többiek, heteket, hónapokat töltöttek az egyébként is ismerős tájakon, minden szempontból feltérképezték a helyi közösséget, aztán részletes korrajzot adtak, amelyből az egész ország lelki, fizikai, gazdasági, közéleti arculatára következtethetett az olvasó. (...)

Hogy az utolsó parasztember fekete körömhegye is többet ér egy-egy felfuvalkodott belvárosi pöcsnél, persze közhely. És nem azért, mert ezek bénán néznek ki, fejletlenek testileg-lelkileg, azon kívül kretének, a saját országukat sem ismerik, nem, nem. Azért elsősorban, mert lenézik az egyszerű, dolgozó embereket, a magyar vidéket pedig ostoba parasztok gyülekezeteként látják.

Hahotáznak a nyelvjárásokon, ők, akik három értelmes magyar mondatot nem tudnak összeütni. Szerintük falun, a saját házadban élni elmaradottság, a húgyszagú terézvárosi albérletben szorongani felemelkedés. Szerintük a magyar vidéket a kormánypropaganda azért szédítette meg, mert mindenki teljesen elmaradott, arról persze soha egy gondolatfoszlányt sem engedtek át magukon, hogy Budapesten vajon élnek-e igénytelen, irigy, sunyi, bunkó prolik vagy sem? (A válasz roppant egyszerű: nem mindegy, milyen Budapestről beszélünk, előre szólok, hogy más lesz a közeg a békásmegyeri panel tizedik emeletén, mint a Fekete-Győr család budai kiskertjében. Vidéken dettó, nem csak kocsmából és részeg állatokból áll a világ, és ha a jelenlegi kormány támogatottságának okai izgatják őket, ennél illene kissé mélyebbre hatolni.)

Magától értetődően ugyanilyen nevetséges a műparasztkodás, a vidéki ellenkompenzáció, amikor valaki népfinek szegődik, kurjongat, bő inget hord, és – mint egy ismerősöm – székelyeseket mond a saját kisfiának, olyasmit, hogy vigyázz, te kicsi gyermek, mert megverődsz. De ő legalább szimplán hülye, és elfér a többi mellett. Nem nézi le a budapestieket, csak vágyódik valami után, amit értékesnek és szépnek lát, még ha nem is ismeri testközelből.”