Milyen is egy kapitalista élete?

„Ami egy kapitalista (mentalitású ember) életét illeti – mivel jó néhányat közelről ismerek – el tudom mondani, hogy ha ehhez a mentalitáshoz megfelelő pénzkereseti (tehát az autonómiáját megalapozó) foglalkozást is választ, magyarul a versenyszférán belül is a magas keresettel kecsegtető pályára megy, akkor a felnőtt élete első két évtizedében biztosan és utána is jó eséllyel meg fog gebedni a munkától. A versenyszektorban, különösen ennek magas presztízsű és magas jövedelmet biztosító területein mozgó ambiciózus fiatalembernek gyakorlatilag nincs magánélete és nincs szabad ideje (olyan biztosan nem, amire biztosan számíthat előre). Akár önálló vállalkozást nyit, akár (egy jobb) tanácsadó cégnél vagy ügyvédi irodánál dolgozik stb. stb. – az élete a munka lesz. Így döntött.

Ugyanez a fiatalember tehát feláldoz sok minden mást – családot, kiegyensúlyozott életet, barátokat, szabad időt, a szakmájától elütő művelődés lehetőségét, miközben elképesztő tudásra, készségekre és civilizációra  tesz szert a maga szakmájában. A legszerencsésebbek tudják csak összeilleszteni a dolgokat – ha ilyen igényük van. De mindenki értéket választ és dönt alternatívák között. Aki a kapitalizmust és az ezzel járó lemondást választja, az teheti ezt az autonómiájáért, az önkiteljesítés lehetőségéért, a versenyért, az adrenalin tombolásáért, a pénzért. De a kapitalizmus választása nem – automatikusan – a pénz választása (ezek sem kapják a pénzüket), hanem mindenekelőtt a munkáé. Ezt a szocialista erkölcsű emberek rendre elfelejtik. A kapitalizmus választása a munka (időszakonként rendszeresen napi tizenöt-húsz órai munka) választása, de nem egyszerűen a munkáé, hanem a teljesítményé, azaz a versenyé: versenyé a saját kortársaiddal a saját vállalatodban és mindenki mással, akire a vevők a pénzüket költik helyetted, vagy a céged helyett. A kapitalista élet a mindennapi mérhető teljesítményről szól. Ha nem így érzed, nem vagy kapitalista, hanem a legjobb esetben is fogaskerék, derékszíj, »foglalkoztatott«, helyettesíthető elem. A kapitalista szent meggyőződése, hogy nem helyettesíthető és ez a büszkesége hajtja előre, nem pedig a helyettesíthetőség jelentette félelem, ami legfeljebb a túléléshez elég. De a kapitalista nem túlélni akar, hanem győzni: up or out. Aki nem így érez, az holnapután már nem lesz a helyén (és nem feljebb kerül). Viszont aki egyre feljebb és előrébb jut a képességeiben, drágán tudja eladni magát a piacon. Ezért lesz már a az élete derekán tehetős, adott esetben gazdag. Valaki megfizeti a tudása és a készségei árát.

Ennél jóval kényelmesebb panaszkodni. A világ ilyen fekete-fehér. Lehet választani. Mindenki választhat.”