Igazságtalan világban élünk – mi a baj a #metoo-val?

„Teljesen mindegy, mi az a rossz dolog, ami velünk történik: zsebtolvaj lopja el a pénztárcánkat, ételmérgezésben szenvedünk, vagy egy húszméteres fa a legszebb napos időjárásban telibe találja a kocsinkat, biztosak lehetünk benne, hogy valahol lesz valaki, aki minket fog okolni a történtekért. »Másik zsebbe kellett volna tenned a pénztárcád!«, »Persze, hogy rosszul lettél, te mentél abba az étterembe!« – ilyen és ehhez hasonló mondatok kísérik mindennapjainkat, legyen szó a legkisebb kellemetlenségről vagy egy valóban tragikus eseményről.

A JELENSÉGNEK NEVE IS VAN, EZT HÍVJÁK ÁLDOZATHIBÁZTATÁSNAK.

Beszéljünk akkor az áldozathibáztatás pszichés hátteréről. Dr. Lerner egy 1966-os kísérletében a kísérleti alanyok színészeket néztek, amint eljátsszák, hogy erős áramütést kapnak. A résztvevők nem tudták, hogy az elszenvedők színészek, és igazából nem éri őket fájdalom. Az eredmények szerint minél kisebb kontrollal rendelkezik a résztvevő, annál inkább formál lealacsonyító véleményt az áldozatról. Tehát amennyiben az emberek nem vesznek részt a segítségnyújtásban, abban, hogy az áldozat megszűnjön a bántalmazó helyzetben lenni, találniuk kell egy utat, amiben leértékelik őket. Ezt a jelenséget az igazságos világ elméletének hívjuk: szeretnénk azt hinni, hogy a világunk morálisan helyes, így minden, ami benne történik, azért van, mert azt megérdemeljük. Rendkívül elterjedt hozzáállásról beszélünk, melynek oka a kényelemérzet.

Sokkal egyszerűbb és kényelmesebb, ha azt hisszük, igazságos világban élünk, így ha jól viselkedünk, nem történik semmi rossz velünk. Ez hamis kontrollérzetet ad, ami azt sugározza, megválaszthatjuk, mi történjen velünk. Lerner szerint azok, akik az elmélet szerint élnek, könnyebben tartják fent a személyes jóllétüket. Lássuk be, szívás elfogadnunk, hogy azokkal is történnek rossz dolgok, akik »nem érdemelnék meg«. Valóban rémisztő belegondolnunk, hogy ok nélkül is becsaphat a ménkű, mert ez azt is jelenti, hogy el kell fogadnunk annak a lehetőségét, hogy a mi és szeretteink élete felett sokszor nincsen igazi befolyásunk. Ehelyett sokkal egyszerűbb arról értekezünk nagyon okosan, hogy mit kellett volna másképp csinálni egy olyan szituációban, amiben már ismert a tragikus következmény. Ez a gondolkodás azonban fekete-fehér, mi pedig jól tudjuk: sokkal színesebb odakint a nagyvilág.”