„Persze az elárvult nagymamák leleményessége nem ismer határokat. Köztudott, hogy Nyugat-Európában nem bánnak túlzottan nagyvonalúan a szabadsággal, s ha összecsapnak a lányom vagy a menyem feje felett a hullámok, és az iskolában, óvodában éppen szünet van, szólni sem, kell, máris keresi valamelyik nagymama a neten a legolcsóbban kínált repülőjegyet, és utazik bébiszitternek.
Ezzel mások is így vannak. Legutóbb már beindították a repülőgép motorját, amikor a mellettem ülő idős hölgy még egy utolsó gyors üzenetet küldött. Nem illik leselkedni a másik telefonjába, de nem tudtam megállni, belepillantottam. »Drágáim, nemsokára megint jövök. Esténként puszilgassátok meg helyettem is a kicsiket. Én majd Skype-on mesélek nekik. Nagyi«. Kikapcsolta a telefont és eldörzsölt egy könnycseppet a szeme sarkában.
Nem tudom, milyen járatokon szoktak utazni döntéshozó politikusaink, de azt tanácsolnám nekik, egyszer nézzenek körül beszállás előtt a várakozókon. Hátha észreveszik: ha így megy tovább, unoka nélküli ország leszünk. Tartok tőle, aki valóban tehetne ez ellen, az általában a VIP-váróból indul.”