„De a nyugati társadalmakban sem kell nagyítóval keresni a kizsákmányolt és kiszolgáltatott osztályokat. Ott van az úgynevezett prekariátus, a létbizonytalanságban élők egyre növekvő csoportja, akik nem rendelkeznek stabil munkahelyekkel, rövidtávú és jellemzően rosszul fizető állások között kénytelenek evickélni.
Kétségtelen persze, hogy sokan vannak, akik nem illeszkednek egyértelműen a munkás-tőkés felosztásba, például a középvezetők, akik maguk is alkalmazottak, de bizonyos hatalommal is bírnak más alkalmazottak felett. Az ő helyzetüket nevezi a huszadik század egyik legnagyobb hatású osztálykutatója, Erik Olin Wright »ellentmondásos osztályhelyzetnek«. Az immateriális termelés és az ellentmondásos osztályhelyzetek elszaporodása, valamint az osztályalapú társadalmi szerveződések – a munkásmozgalom – és vele az osztálytudat eltűnése együtt az osztályok láthatatlanná válásához vezettek az elmúlt néhány évtized alatt. Ez természetesen azt jelenti, hogy sokkal nehezebbé vált kimondottan osztályérdekek mentén mozgósítani a társadalom különféle csoportjait. Abból azonban, hogy az osztályok kevésbé vannak szem előtt, nem következik, hogy a jelentőségük is megszűnt volna.
Gondoljunk például a másik kiemelkedően fontos osztályra: a tőkésekére, amely él és virul, vagyona és politikai befolyása töretlenül növekszik. Az USA elnöke – valószínűleg az egyik legnagyobb hatalmú ember a földön – maga is egy nagyvállalat elnöke, csakúgy, mint kabinetjének és tanácsadóinak nagy része. A magyar politikusi-vállalkozói elit szintén egy igen szervezett, vagyonos osztályt alkot.”