Az európai társadalmak felbomlása

A fellázadtak némelyike úgy is maradt. Van aki a görcsöt kikezeli, más tartósan is elviseli.

Rendkívül tanulságos cikk. Rávilágít arra, hogy egy átlagos nyugat-európai és egy szintén átlagos magyar, lengyel, cseh vagy szlovák polgár miért nem érti meg sok tekintetben egymás gondolkodásmódját. A büszke - vagy inkább rátarti - "szabad nyugat" népeinek szerencsésebb történelmi sors jutott. Ők hódítottak és gyarmatosítók voltak, a mi állami és nemzeti létünket hódítók és gyarmatosítók fenyegették. A V4 országokkal a nagyhatalmak sakkoztak, a történelemben például Lengyelország többször elvesztette önálló állami létét, Magyarország a török hódoltság idején három részre szakadt, később Habsburg uralom alá került, Trianon folytán elvesztette területének és lakosságának közel 2/3-át, ezzel a nemzet egysége is megszakadt. Átéltük a kommunista diktatúrát, a szabadságjogok korlátozását. A rendszerváltásnak nevezett átalakulás után átéltük az ország kifosztását és új-gyarmatosítását. Nem csoda, hogy ezek a nemzetek szeretnének végre nemzetként, a nemzetállamok pedig szuverén államként létezni. A nyugat-európaiak a nagy jólétben és szabadságban maguk sem vették észre azt az önsorsrontást, amit az egyre eltorzultabb liberalizmus, multikulturalizmus és a gazdasági-kényelmi szempontból megengedett egyre fokozódó bevándorlás okozott. Nekik már ez a természetes akkor is, ha egyre nehezebben viselik a következményeit. Nehezen értik meg, hogy a lengyelek, magyarok és más itt élő népek nem akarják elkövetni az ő hibáikat és jogosan zárkóznak el attól is, hogy részt vállaljanak valami rosszul értelmezett "európai szolidaritás" jegyében megint részben nekik kelljen átvállalni ezeknek a hibáknak a következményeit. Biztató, hogy egyre több nyugat-európai értelmiségi veszi a fáradtságot, hogy ezt megértse és ki is fejezze a liberális fősodorral szemben is az egyetértését a V4-ek álláspontjával.

Szerintem a másság alapvető oka a folytonos periféria-lét. Erre a létállapotra egy ember kétféle módon reagálhat: vagy megfeszítetten fut azok után, akik nála többet értek el, és igyekszik felzárkózni, igyekszik mindent másolni, amit ők tesznek; vagy kialakít magának egy olyan pszichés védelmet, hogy ugyan azok egy csomó dologban előtte járnak, de ő meg egy csomó egyéb dologban jobb náluk. És ezekre a saját értékekre koncentrál, amikben szerinte ő maga jobb, mint akiktől le van maradva. Ez megfigyelhető a Gladiátor azon jelentében is, amikor az idős császár közli a fiával, hogy nem ő lesz az utódja, hanem a hadvezér, mert neki vannak meg a képességei az uralkodásra - erre a fiú sértődötten visszavág, hogy neki is vannak képességei, csak mások. Ez mondjuk egy elég sötét jelenet, de maga a pszichés mechanizmus mindig ugyanaz, amivel egy ember kompenzálja a maga lemaradását. Egy másik példa erre Vujity Tvrtko viselkedése, aki két "alfahímnek" is nekiment, és a maga erényeit kérte számon rajtuk. Ő lehet, hogy nem olyan "dögös pasi", viszont becsületesen küzd, tanult a szakmájáért. Az emberek nagyon gyakran vigasztalják meg magukat egy bizonyos hiányosságuk esetén azzal, hogy egy erényükre koncentrálnak; ez helyes és szükséges is. Persze szükséges valahogy felzárkózni is abban, amiben nagy az elmaradás, de nem lehet folyton csak azt látni, hogy miben vagyok rosszabb másoknál. A normális önértékeléshez muszáj azt is észrevenni, hogy miben vagyok jobb. Ezt a kettőt együtt kell látni. Az sem normális, ha csak azt látom, miben vagyok jobb, és az sem, ha csak azt látom, miben vagyok rosszabb másoknál. Egy jó példa erre az önkompenzációra ez a novella: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00558/17429.htm Egy házmester család arra büszke rendkívüli módon, hogy milyen takarékosak, és nagy ívben lenézik az egzaltált művész ifjút, aki a hétköznapi kisembereknél tartja magát jobbnak; pedig mindegyikük nyilvánvalóan a társadalom perifériáján, szegényesen él. A "jobb vagyok másoknál" egy szükséges lelki igény, de sajnos elég veszélyes, könnyen fordulhat önsorsrontásba. A "rosszabb vagyok másoknál" "merjünk kicsik lenni" magatartás viszont szintén fajulhat önsorsrontásba, úgyhogy mindenbe bele lehet bukni, és mindenből ki lehet hozni valami jót is.

"... nem pusztán a jelenlegi politikai vezetők felelőtlensége idézte elő, hanem alapvetően az az irányvonal, amelyet Nyugat-Európa a világháború vége óta követ." Senki ne vitassa el az egyéni felelősséget! Minden egyes károkozást, hibát, bűnt, rosszhiszemű tévedést, stb. nyomatékosan számon kellene végre kérni!