Hol vannak a mai reformátorok?

„Most, 2017. október 31-én az egyház, beleértve mindegyik keresztény felekezetet, világszerte rettenetes állapotban van. (Adjunk a tisztességnek: akadnak kivételek, de itt most a nagy képről beszélek.) A szekuláris világ hétköznapi tapasztalata az egyházzal kapcsolatban a következőképp foglalható össze: képmutatás, széthúzás, gyűlölködés, korrupció, harc a hatalomért, a képmutatást már mondtam, más vallások gyalázása, kárhozattal való fenyegetőzés, kirekesztés, megbélyegzés, türhőség, műveletlenség, maradiság, ítélkezés, szexuális és gazdasági visszaélések, gyermekek megrontása, és persze képmutatás. Egy hitében megújult, vagyis megreformált egyház ellenben a következő tulajdonságokat hordozná a Biblia szerint: »szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.« (Gal 5, 22.)

Ma, paradox módon, a legnagyobb reformátor a pápa. (Ettől aztán tényleg dobna egy hátast Márton doktor.) Ferenc igazi evangéliumi ember, aki bevállalja, sőt magára veszi az egyháza bűneit, és küzd azért, hogy ezek korrigálhatók legyenek. A pápa saját elmondása szerint is nagyra tartja Luther és a reformátorok tanítását; ha a katolikusok ilyenek lettek volna a XVI században, nincs egyházszakadás. De hol vannak a protestáns reformátorok? Nézzük csak Magyarországot! Miért a politikai prostitúció, az új békepapság az egyház lételeme, évtizedekkel a komcsik után? Miért a gyűlölködés és kirekesztés melegágya a Magyar Református Egyház? És meddig maradhat ez így?

Isten tudja, feleli erre a bennem élő optimista. Valaki mindenesetre megdöngethetné már újra azt a várkaput.”