Ellenzék nélkül nehezebb

„Az MSZP hosszú haláltusája után az utolsó rúgásokra készül. A mikropártok igyekszenek úgy kapálózni, hogy mérhetővé váljanak egy nagymintás kutatás számára, a Momentum »travoltázik« a politikai térben, az LMP Szél-sebesen próbál behúzódni a kimúló baloldal által keletkeztetett űrbe.

Vona Gábor is lassan rájön arra, hogy nincs alternatív valóság, a Jobbik igazából kiüresedett és hiba volt eladni a pártot egy ravasz, ám sértett ember bosszúvágyának. Hiba volt elárulni a 2006-ban, jövőjükért és az igazságért utcára vonuló fiatalokat; lecserélni őket Heller Ágnesre, Havas Henrikre, Kálmán Olgára vagy épp pont a Gyurcsánnyal való kvaterkázásra. Arra váltani, amivel szemben egy évtizeddel ezelőtt még »együtt« álltunk ki napról napra a Kossuth téren, a Szabadság téren, az Astorián, a Köztársaság téren, vagy a Deákon, amiért könnygázt nyeltünk és lovasrohamot kaptunk. Nettó haszonelvű generációs árulás, amiről ennél hosszabban – méltatlanság okán – nem is vetnék betűt, csak ha már a minap publicitást kapott, hogy ki formálhat jogot 2006 említésére.

Az ellenzékváltó hangulattal szemben pedig egyelőre a belátás helyett népváltó hangulat a válasz. Ellenzéki körökben lépten-nyomon szembe találja magát az ember azzal a szűk »elit« állásponttal, hogy »mennyire sok a hülye ember«, holott ők maguk ezüst tálcán kínálják a jobb világot és a szebb jövőt. Ezzel azonban csak egy baj van: általában nem találkozik azzal, amit a magyar emberek gondolnak a körülöttünk lévő világról, Magyarországról és a saját jövőjükről.

Itt lenne az ideje felhagyni a régi toposszal, hogy az embereket kellene a politikához alakítani és nem egy párt politikáját a választókhoz igazítani. Pedig nincs nagy titok vagy háttérben szőtt furmányos összeesküvés, a Fidesz sikerének receptje ennél jóval egyszerűbb: a kormánynak azt az irányt kell követnie, amit az emberek többsége kijelöl számára és olyan döntéseket kell hozni, amit a választók széles többsége támogat. Ez a gondolat pont az egyszerűsége okán jelent nehézséget, a világ bármelyik politikai közösségének, kormányának – izibe el is nevezték tőlünk nyugatabbra »populizmusnak«, hogy aztán ezt minduntalan ismételgetve, a világ romlásán keseregve tudják szemlélni, miként kerül egyre távolabb az emberektől a képviseleti demokráciába vetett hit és a klasszikus politikai intézményekbe vetett bizalom.”