Protestáns legendák

„Sok történész Luther másik elhíresült heroikus gesztusát is kétségbe vonja. E szerint a wormsi birodalmi gyűlésen nem mondta bírái előtt, miszerint: »Itt állok, másként nem tehetek.« Ha ez nem hangzott is el, Luther bátor fellépése, egész magatartása örökre emlékezetessé és hitelessé teszi az egyszerű és kézenfekvő mondatot. Azóta is a legbátrabbak, az igazságért az életüket is feláldozni kész emberek jelmondata ez. Legenda továbbá az is, hogy Luther volt az első, aki lefordította német nyelvre a Bibliát. Az Újszövetség fordítását 1521 decemberében kezdte el – a latin nyelvű Vulgata mellett, Rotterdami Erasmus görög szövegét is használva –, és 11 hét alatt befejezte. 1522 nyarán a könyv már meg is jelent nyomtatásban. Ám addigra a két különböző nyelvjárásban németre fordított Bibliából nem kevesebb mint 22 kiadás látott napvilágot. Annyiban Lutheré az elsőbbség, hogy az ő fordítása és az általa beszélt nyelvjárás lett a német irodalmi nyelv alapja. Ahogy hazánkban Károli Gáspár 1590-ben megjelent szentírásfordítása lett a meghatározó a magyar nyelv fejlődésében, és nem a korábbi Komjáthy Benedek-, Pesti Mizsér Gábor-, Erdősi (Sylvester) János-, Heltai Gáspár-féle fordítások, meg nem is az 1626-ban megjelent katolikus munka Káldi György tollából.

A reformáció folyamatát szokás úgy jellemezni, hogy az egyház újabb szakadását, a vallási egység felbomlását eredményezte. Ez igaz is, de azon túl, hogy a Jézus-hívők egysége soha nem valósult meg, érdemes megjegyezni, hogy mire a protestáns felekezetek szervezetei és tantételei kialakultak, a katolikus egyház is megújult, és annak ellenére, hogy elveszítette európai hívei harmadát, megerősödött. Akkoriban nyert sajátos értelmet a »kereszténység« kifejezés, mint az egymástól élesen elkülönülő, Krisztust követő felekezetek közös elnevezése. Azokban az időkben született meg Európának mint kulturális egységnek az eszméje is.

A humanisták gondolták úgy, hogy ez a terület a földrajzi egységen túl közös kulturális örökséget is hordoz, és ezt elsősorban a kereszténységgel azonosították. Ennek a kulturális egységnek a része lett Oroszország is, annak ellenére, hogy a fejedelmek, majd a cárok egyik fő törekvése volt, hogy az európai szellemi hatásokat távol tartsák a birodalomtól. Ezért Oroszországban, ahol elképesztő mennyiségben virultak a szekták, a reformáció visszhangtalan maradt, a protestáns közösségek nem tudtak gyökeret verni.”